Tagjelölti státust adott Montenegrónak az EU
Európai uniós tagjelöltté nyilvánították Montenegrót pénteken az EU tagországainak állam- és kormányfői.
Európai uniós tagjelöltté nyilvánították Montenegrót pénteken az EU tagországainak állam- és kormányfői.
MTI
Megállapodtak az EU-országok állam-, illetve kormányfői abban, hogy állandó jellegű pénzügyi stabilitási mechanizmust - lényegében készenléti hitelkeretet - hoznak létre az euróövezet védelmében, és ehhez azzal teremtik meg a jogi alapokat, hogy módosítják az EU alapszerződését, közölték csütörtök este diplomaták az uniós csúcsértekezlet helyszínén.
MTI
Jövő év január elsejétől hazánk veszi át az Európai Unió soros elnökségi tisztjét. Brüsszeli kiküldött tudósítónk az állandó magyar képviselet vezetője és EU-szakértők segítségével körüljárta, milyen feladatok várnak a magyarokra az eddig ismeretlen feladatkörben.
hvg.hu
Orbán Viktor magyar kormányfő szerint ha az euró "nem nyeri vissza régi fényét és erejét, ha nem nyeri vissza azt a reményt, hogy az európaiak pénzéből igazi világpénzzé is válhat", akkor ennek a kárát azok az országok is el fogják szenvedni, amelyek nincsenek benne az eurózónában.
MTI
Varju László szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a kormányváltás óta kivonták az uniós fejlesztési pénzeket a gazdaságból.
MTI
Eddig az Európai Uniónak nyolc tagállama vette át valamilyen formában a magyar példát, vagyis azt, hogy a tehetség támogatásának hálózatos rendszerét kell kialakítani az országban ahhoz, hogy hatékonnyá váljon.
MTI
A European Voice című brüsszeli hetilap szerint a magyar elnökségre kulcsfontosságú időszakban kerül sor, olyan hónapokban, amikor az EU történetének talán legsúlyosabb válságát éli.
MTI
Mi, magyarok tényleg inkább járjuk a magunk külön pénzügyi-gazdasági-katonai útját? E kérdésekre határozott igennel felel az egyre nagyobb nemzetközi figyelemnek örvendő globális hírszerző agytröszt, a texasi székhelyű Stratfor vezető analistája, Marko Papic. A Stratfor legfrissebb elemzéseinek készítői egyenesen eltanácsolják Magyarországot az eurótól, attól, hogy a németek (a Stratfor által vélt) hegemóniája alá kerüljenek.
Zentai Péter
A volt kommunista rendszerek által elkövetett bűnök tagadásának tilalmát kérte az EU Bizottságától hat EU-tag kelet-európai ország.
MTI
A hitelminősítők felett már az EU is kontrollt gyakorolna - olvasható a Tiszta Beszéd blogon.
hvg.hu
Az Európai Bizottság 2020-ra szeretné elérni, hogy az elektronikus számla használata Európa-szerte általánossá váljon. Ezzel akár több milliárd eurót is megspórolhatnának a gazdasági válsággal küzdő európai vállalkozások - írja az Euractiv.
unknown
Valóban rivalizál-e Fellegi Tamással? Mi az oka a vezetés gyakori rögtönzéseinek? Mi a véleménye az ellenséges külföldi kommentárokról, a kínos leminősítésről? Minderre válaszol Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak adott interjúban.
Hirschler Richárd
Az Európai Bizottság azért aggódik, mert olyan illetékesek kirúgásáról is szó van, akik az uniós támogatású programokhoz kapcsolódó közbeszerzési kérdésekben járatosak.
MTI
A miniszterelnök hétfőn Nicosiában, a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében tárgyalt Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnökkel.
MTI
A görög külügyminiszter Szófiában azt mondta: 2014-re mindegyik nyugat-balkáni ország számára világossá kell hogy váljon, mikor csatlakozhat az Európai Unióhoz.
MTI
Elfogadta az Európai Parlament költségvetési bizottsága a jövő évi európai uniós büdzsé főszámait - jelentette be közleményben a testület szerda este.
MTI
Engedélyezte az Európai Bizottság szerdán annak a magyar lakáshitel-támogatási programnak a meghosszabbítását, amelynek célja a gazdasági visszaesés által sújtott lakástulajdonosok segítése.
MTI
Az európai romastratégiának az oktatásra és a munkára kell helyeznie a hangsúlyt - mondta Orbán Viktor.
MTI
Az ecstasyhoz hasonló hatású szert több tucat halálesethez kötötték, és már több országban is tiltólistán szerepel.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Vissza kell fizetnie az előleget annak a cégnek, melynek Drégelypalánkra tervezett – és a sajtóban csak „kutyafitneszként” emlegetett – beruházását egy londoni székhelyű szervezet néhány hete a legértelmetlenebb uniós projektek listáján a kétes értékű első helyre sorolta - írja a Bruxinfo.
hvg.hu