#Európai Unió

Lisszaboni szerződés: mire is jó ez nekünk?

Soha nem volt ilyen közel az Európa egységéhez vezető út következő kilométerkövének tekintett Lisszaboni Szerződés elfogadása, mégis övezi némi bizonytalanság a dokumentum életbe lépését. Pedig vasárnap Írországban a megismételt népszavazás nagy többséggel erősítette meg a korábban elutasított szerződést, amely már csak a cseh és a lengyel államelnök aláírására vár.


A felmelegedés a Backstreet Boys-ot is aggasztja

Az Európai Bizottság és az MTV Networks International ma bejelentette, hogy a „Play to Stop – Europe for Climate” kampány harmadik és egyben utolsó koncertjének vendégsztárja a Backstreet Boy lesz. A zenekar december 7-én Koppenhágában – az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó konferenciájának nyitó napján – játszik majd.


"Hermafrodita vagy pedig babáját váró nő?"

A Magyar Külügyi Intézet budai székházában mutatták be a minap a Brüsszelben dolgozó fiatal közgazda, Marján Attila Hol a térkép közepe? című, a HVG Kiadónál frissen megjelent könyvét. A kiadvány egyebek mellett arra kísérel meg választ adni, hogy milyen az Egyesült Államokban és Kínában az emberek Európa-képe, illetve mit gondolnak az európaiak az Egyesült Államokról, Kínáról és magáról Európáról. A bemutatón részt vett Balázs Péter külügyminiszter, aki szerint az iszlám nem azonos a terrorizmussal, de „benne gyökerezik a terrorizmus is”.


Felfüggesztették a tejstopot az uniós gazdák

Felfüggesztették sztrájkjukat az Európai Unió több tagországának tejtermelői csütörtökön, miután az EU svéd elnöksége bejelentette, hogy a tagállamok mezőgazdasági miniszterei hamarosan különtalálkozót szentelnek a témának.



A britek többsége népszavazást akar a lisszaboni szerződésről

A britek nagy többsége Írországhoz hasonlóan népszavazást akar az uniós intézményi reformokra kidolgozott lisszaboni szerződésről, és a választók egy jelentős kisebbsége azt szeretné, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból – ez derül ki a The Sunday Telegraph országos felmérésből.



A bankári jutalékok korlátozására törekszik az EU

Az Európai Unió vezetői azzal a felhívással kívánnak fordulni a G20-ak pittsburgh-i értekezletének többi résztvevőjéhez, hogy szankciók kilátásba helyezésével szorítsák vissza a túlzott bankári jutalékokat - derült ki szerdán Brüsszelben nyilvánosságra került uniós előkészítő iratokból.



Orbán semmit nem vár Szécsénytől

Az Európai Unió fellépése, amely valószínűleg hosszú jogi procedúrát jelent majd, nem pótolhatja az egyértelmű és erőteljes magyar nemzeti alapú választ - hangsúlyozta Orbán Viktor a magyar-szlovák ellentétekről csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak.



Ki lesz a magyar EU-biztos?

Van, aki bevallja, van, aki tagadja, van, aki szinte követeli – mindenesetre sokan szeretnék megcsípni a következő magyar EU-biztos posztját. A győztes személye és munkaköre sokdimenziós alku eredménye lesz.






Hol a legolcsóbb a cégautó?

2009. február 1-jétől Magyarországon változott a cégautóadó megfizetésének szabálya, mivel a „minél többen, de kevesebb adó” elve érvényesül a korábbi „kevesebben, de minél nagyobb összegű adó” alapelv helyett - legalábbis ez volt a kormányzati szándék. Hogy csinálják ezt az unió más országaiban?




A Malév tulajdonosai Brüsszelben tárgyaltak, több az utas

Szokásosnak nevezhető tárgyalást folytattak a Malév tulajdonosai az Európai Bizottság képviselőivel, aminek nem volt jelentősebb kimenetele – mondta Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, aki szerint hasonló megbeszéléseket a Lufhansával és más légitársaságokkal is folytatnak.