Vihar: fél nap alatt százszor riasztották a tűzoltókat
Főleg az Észak-Dunántúli megyékben okozott gondot az erős szél.
Főleg az Észak-Dunántúli megyékben okozott gondot az erős szél.
Végül megállapodtak egy kisebb összegben, de az önkormányzati választások miatt egyelőre áll a tárgyalás.
Két társát kórházba kellett a szállítani.
Kis időre most ön is a NASA "munkatársa" lehet, az űrügynökség egyik projektéhez ugyanis olyan adatokra van szükségük, amiket az állampolgárokkal együtt tudnak a legkönnyebben begyűjteni.
Hát, erre a napra tényleg mindig emlékezni fognak.
A szeles időben leszakadt egy faág péntek délután a XV. kerületi Szent Korona útján.
Ráadásul egy családok által használt bicikliutat is eltorlaszolt az ág a Tatai úton. Olvasónk szerint a környéken lakók már régóta jelezték az önkormányzatnak, hogy a fák elhanyagoltsága balesethez vezethet.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a károk elhárításán Budapesten, a szerdai vihar miatt már 2750 riasztást kaptak – közölték a katasztrófavédelemtől. Még mindig több száz bejelentés miatt kell intézkedniük és sok vakriasztást kapnak – utóbbiak hátráltatják az érdemi kárelhárítást.
Nagyjából 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban, és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le a szerdai viharban – nyilatkozta Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön.
Ötméteres faág zuhant egy autóra Pesterzsébeten a hétfő délutáni viharban. A Nagy Győri István utcát lezárták. Korábban az 1-es villamost kellett áramtalanítani, mert egy kidőlt fa a felsővezetéket veszélyeztette.
Nem akart elesni a megrendelésektől egy vállalkozó, ezért balesetben meghalt favágója holttestét átvitte egy másik erdőbe. Hamis helyszínt rendezett be alkalmazottaival, de lebukott – írják a police.hu-n a Zsaru magazin cikke alapján.
A burkolatra hulló fagyott ágak, az utak fölé hajló és kidőlt fák miatt lezárták a Pilisszentkeresztet Pilisszentlélekkel összekötő utat. A Dobogókőre vezető bekötőút is használhatatlan – hívta fel a figyelmet hétfő délelőtt a közútkezelő.
Körülbelül 10-15 centiméter vastag és hat méter hosszú volt az a faág, ami egy fiatal lány fejére esett hétfő délelőtt Szegeden, az Aradi vértanúk terén. Mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték – írja a Délmagyarország.
Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották a tűzoltókat a keddi vihar után. A legtöbb munkájuk a Békés megyei tűzoltóknak volt.
Ketten megsérültek, amikor rájuk esett egy faág szombaton Monoron, a Szent Orbán téren, a településen megrendezett borfesztivál helyszínén - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Autókat és villanyvezetéket rongáltak meg, illetve utakat torlaszoltak el leszakadt ágak és kidőlt fák Zala megyében - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn.
Lehulló ág sodort le a létráról favágás közben egy férfit Lakiteleken. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.
Meghalt az a férfi, aki csütörtökön egy faágat próbált levágni barátja kertjében – közölte a Bács-Kiskun megyei rendőrség.
A helyszínen életét vesztette az az idős férfi, akire hétfőn zuhant rá egy faág saját erdejében, a Zala megyei Salomvár-Cigányhegyen.
A pirosszemű levelibéka (Agalychnis callidryas) alaposan megrázza a faágat, amelyen ül, hogy az így keltett rezgéssel üzenjen a lehetséges vetélytársaiknak, s megjelölje a territóriumukat - állítják ausztrál kutatók.