Az erőszakkal vádolt Ronaldónak tiszta a lelkiismerete
A portugál klasszis közleményt adott ki, nyugodtan várja a vizsgálatok lezárultát.
A portugál klasszis közleményt adott ki, nyugodtan várja a vizsgálatok lezárultát.
Hivatali vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadása miatt.
Az ellenzéki párt vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményez a kormányfő ellen, amiért szóvivője szerint Garancsi István utaztatja egy luxusmagánrepülőn a csapata meccseire.
Kedd reggel 14 embert vittek el a rendőrök testi kényszer alkalmazásával.
A párt szerint a szervezet olyan pénzből utazott ki Brüsszelbe tüntetni, amit nem használhattak volna fel politikai célokra.
A minisztérium „információkat gyűjt” és kivár.
Lecsiszolta, lefestette a szálkás fajátékokat egy apuka Fábiánsebestyénben, a képviselő-testület feljelentette, mert szerinte a bevizsgálatlan anyagok használatával veszélyeztette a gyerekeket.
A többmilliárdos állami támogatás mellett a versenyt szervező cégnek mindössze 13 millió forintos területhasználati díjat kell fizetnie, ez a párt szerint hűtlen kezelés.
Bayer arról beszélt az Echo TV-n, hogy Ujhelyi azt mondta, szégyelli, hogy magyar. Pedig nem ezt mondta.
Zavarta a vasárnapi pihenést egy robotoló bajor gazda. Az időjárás miatt csúszott a mezőgazdasági munkákkal a farmer, ezért vasárnap próbálta behozni a lemaradást. Feljelentették.
2018 augusztusáig kitolta a nyomozási határidőt az ORFK a Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnöksége alatti ügyekre vonatkozóan. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Az „ Elios receptre” lezavart egyik közbeszerzés miatt tett feljelentést a hódmezővásárhelyi önkormányzat. Olyan cégnek adták a városban a megbízást a kukásautók és edények beszerzésére, amely soha nem foglalkozott ilyesmivel korábban.
A szülők többszöri kérése ellenére sem hozták nyilvánosságra az intézmény 2016-os évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szekszárdi fórumán cáfolta, hogy el akarnák bontani a határvédő kerítést, menekülteket telepítenének be, és a kötelező kvótát sem támogatják.
A kormánypárti portál cikkére úgy reagált Kovács Miklós Ahmed, hogy feljelentette a portált zaklatásért és rágalmazásért.
Rágalmazás miatt tesznek feljelentést.
Eljutott hozzájuk annak a férfinak a feljelentése, aki állítja: az ő rénszarvasát lőtte ki a miniszterelnök-helyettes, pedig nem kapott rá engedélyt.
Hülyének lehet lenni, de 800 milliót utaltatni az anyjának már bűncselekménygyanús - mondja az MSZP.