Lélegeztető gépen a Gyulai Húskombinát?
Nem a Gyulai Húskombinátot, hanem a munkahelyeket mentené meg a kabinet, a kisebbségi tulajdonos önkormányzat bérbe venné a cég eszközeit és folytatná a termelést.
Nem a Gyulai Húskombinátot, hanem a munkahelyeket mentené meg a kabinet, a kisebbségi tulajdonos önkormányzat bérbe venné a cég eszközeit és folytatná a termelést.
hvg.hu
Lassan a végéhez érkezik az Electro World saga, az olcsón elektronikai cikkeket árusító üzletlánc folyamatosan veszteséget termelt, s adócsalás gyanúja is felvetőtdött. A cégcsoport minden tagjának felfüggesztették az adószámát, s egymás után vonják őket felszámolás alá. Most éppen az Electro World CMP Kft. ellen indult felszámolási eljárás.
hvg.hu
Hosszú idő után végre érvényes vételi pályázat érkezett a Hotel Aranybikára – erősítette meg a Napló értesüléseit Buga Imre, a főtéri szálloda felszámolóbiztosa. A legutóbbi, december 3-án zárult pályázaton ráadásul két elővásárlásra jogosult is bejelentette vételi szándékát, amennyiben érkezik érvényes pályázat, így most az ő “térfelükön a labda” – tudta meg a Hajdú-Bihari Napló.
hvg.hu
Két hónappal a Kapuvári Hús Zrt. után a gyárat üzemeltető másik társaság, a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is elrendelte a bíróság.
MTI
Várhatóan 23 500 új felszámolási eljárással zárja 2012-t a magyar gazdaság – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Ez új rekord, és nagyjából megfelel az Opten év eleji várakozásainknak, miközben nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak. A második félévben jelentősen csökkent a közzétett új fizetésképtelenségi eljárások száma, ám e mögött nem a gazdasági helyzet javulása, hanem a március óta hatályos új cégtörvény áll.
hvg.hu
A Köki Terminál bérlői a tulajdonostól független Köki FM Kft.-vel mint üzemeltetővel állnak kapcsolatban, így a tulajdonos R-CO Kft. ellen indult felszámolási eljárás a bérlőket közvetlenül nem érinti - közölte az üzemeltető társaság csütörtökön.
MTI
Felszámolási eljárást indítottak a Cooperitas Iskolaszövetkezet ellen – tudta meg a hvg.hu. A diákokat közvetítő szervezet 2007 óta 100 millió forintot meghaladó adóhiánnyal működik. Egyébként Rébusz Iskolaszövetkezet néven van jelen a piacon, annak ellenére, hogy az tavaly megszűnt.
hvg.hu
Felszámolási eljárást indítottak a budapesti székhelyű Concert & Media Kft. ellen. A társaság korábban sok nagyszabású rendezvényt és koncertet szervezett, többek között Koncz Zsuzsának, az LGT-nek és Zoránnak.
hvg.hu
A Köki Terminál beruházást fejlesztő és tulajdonló R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. ellen felszámolást kezdeményezett egy beszállító - tudta meg a Napi Gazdaság.
MTI
Több mint egymilliárd forintos hátralékkal vált köddé egy 2007-ben alapított húsnagykereskedelmi cég. Az Agria Meat Kft. 2010-ben 17 milliárd forint feletti árbevételt ért el, majd tavaly eladták az ukrán nemzetiségű Khuda Vasylnak. A Cégíróság idén sem a céget, sem az új tulajdonost nem találta.
hvg.hu
Bár felszámolás alatt áll a Cerbona, a társaság székesfehérvári gyárában újra tud indulni a termelés.
hvg.hu
Az IATA mégsem vállalja magára a bennragadt Malév jegyek kifizetésének kockázatát.
hvg.hu
Megkapták októberre járó fizetésüket a Gyulai Húskombinát dolgozói - mondta a Népszavának Máté Istvánné, a céghez kijelölt felszámolóbiztos.
MTI
Hétfőn kellett volna befejeződnie a Malév Zrt. felszámolásának, de egyelőre nem látszik a folyamat vége - írta a keddi Népszabadság.
MTI
MTI
Népszabadság
Több, mint két éve, 2010 augusztusa óta nem szűnt meg annyi cég Magyarországon, mint idén októberben. A felszámolások és a végelszámolások száma a cégtörvény márciusban életbe lépett módosításai miatt csökken, de ez nem változtat azon, hogy a cégvilág még mindig a gazdasági pangást nyögi.
unknown
Jelentősen visszaesett 2012 harmadik negyedévében a felszámolások száma az építőiparban, utoljára 2011 első negyedévében számoltak fel olyan kevés céget, mint most – derül ki az Opten céginformáció-szolgáltató legfrissebb adataiból.
hvg.hu
Nem támadják meg a Gyulai Húskombinát Zrt. részvényesei a felszámolási határozatot.
MTI
A nagykereskedelem bedőlési aránya 5,3 százalék, ami egy évvel korábban 4,52 százalék volt, ami jelentősen meghaladja a szintén igen magas 4,21 százalékos országos átlagot, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató elemzésében.
hvg.hu
A Gyulai Húskombinát Zrt. részvényesei a cég pénteki közgyűlésén döntenek arról, hogy fellebbeznek-e a felszámolási eljárás ellen a Gyulai Törvényszéken, vagy lemondanak erről, és az eljárás automatikusan jogerőre emelkedik - tájékoztatta az MTI-t a vezérigazgató.
MTI
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) arra kéri a Gyulai Húskombinát tulajdonosi körének képviselőit, hogy rövid távú pénzügyi érdekeik miatt ne akadályozzák meg a felszámolási eljárás megindítását, adjanak esélyt, hogy a piacokhoz igazodó gyors cselekvéssel folytatódhasson a termelés.
MTI