#felszámolás


Hoppon maradnak a Szeviép hitelezői
 

Hoppon maradnak a Szeviép hitelezői

Eddig csupán 1,4 milliárd forint folyt be a Szeviép felszámolásából. Ez éppen egytizede annak, amennyivel a cég partnereinek tartozott a két évvel ezelőtti felszámolás kezdetekor. A pénzzé tehető vagyont már jórészt értékesítette a felszámoló. Várhatóan újabb egy évvel nyúlik a felszámolási eljárás.

hvg.hu hvg.hu

Romokban a cégvilág: új felszámolási rekord született májusban
 

Romokban a cégvilág: új felszámolási rekord született májusban

Negatív rekordot döntve idén már június első napjaiban átlépi a tízezres határt az éven belül közzétett felszámolások száma – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Tavaly július 7-én hirdették ki a tízezredik felszámolást, idén ez várhatóan kedden következik be. Májusban megdőlt a felszámolási rekord, és csúcson van a végelszámolási index is.

hvg.hu hvg.hu

A csődeljárás, mint fejlesztési forrás
 

A csődeljárás, mint fejlesztési forrás

A jogalkotó céljától – és a törvényt életre hívó társadalmi céltól - eltérően alkalmazzák Magyarországon a csődvédelmet a „bajba” került vállalkozások – derítette ki a Gazdaság.hu néhány elfogadott csődegyezségi ajánlat alapján. A hitelezők a vártnál is rosszabbul járnak, és olyan eset is van, amikor a cég gyakorlatilag fejlesztéshez von be új forrást a csődeljárással.

hvg.hu hvg.hu

Romhalmazra hasonlít a cégvilág
 

Romhalmazra hasonlít a cégvilág

Nő a cégek bedőlési aránya, nagyobb késéssel egyenlítik ki a vállalkozások számláikat, majdnem minden iparág bedőlési aránya romlott, valamint megugrott a végelszámolások száma is. A bedőlési arány hamarosan átlépi a 4 százalékos határt, azaz 100 cégből 4 fizetésképtelenné válik egy éven belül.

hvg.hu hvg.hu

Újabb Electro World dőlt be
 

Újabb Electro World dőlt be

Újabb Electro World-cég ellen indított felszámolási eljárást a bíróság, ezúttal a csoport győri érdekeltsége ellen – írja a Világgazdaság a gazdasag.hu értesülése alapján.

hvg.hu hvg.hu

Ezúttal a győri Electro World dőlt be
 

Ezúttal a győri Electro World dőlt be

Újabb Electro World-cég ellen indított felszámolási eljárást a bíróság, ezúttal a csoport győri érdekeltsége ellen. A társaság ellen végrehajtás van folyamatban, amelyet az adóhatóság hátralékkezelési osztálya kezdeményezett.

hvg.hu hvg.hu

Nem bírják a nyomást az élelmiszercégek
 

Nem bírják a nyomást az élelmiszercégek

Az élelmiszeripari tevékenységgel foglalkozó cégek körében több mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban az emelkedés „csak” 25 százalékos volt – derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből. Az ágazat állapota azért is fontos, mert nagyobb szerepet játszik a gazdaságban, mint ami a szektorbeli cégek számából és teljesítményéből adódna. Nem kizárt, hogy a megszűnő élelmiszeripari vállalkozások bevételei a feketegazdaságban jelennek meg.

hvg.hu hvg.hu

Befuccsolt egy pesti szálloda
 

Befuccsolt egy pesti szálloda

A szállodacsődök sorozata elérte a budapesti, Nagykörúthoz közeli Queen's Court ötcsillagos hotelt is. Izraeli hátterű beruházója és egykori üzemeltetője felszámolás alatt áll, a hitelezők kétmilliárd forintot követelnek. A szálloda értékesítésére kiírt két pályázatra eddig senki sem jelentkezett.

hvg.hu hvg.hu


Beszólt az MSZP a Közgépnek
 

Beszólt az MSZP a Közgépnek

Az MSZP szerint a kormány ellehetetleníti a kis- és közepes vállalkozásokat, s ezt jelzi, hogy amíg az év első három hónapjában mintegy 16 ezer vállalkozás felszámolása kezdődött meg, a Közgép Zrt. a kormányváltás óta százmilliárdos nagyságrendű közbeszerzési megbízásokat nyert el.

MTI MTI

Bezár a Horváth Cipő
 

Bezár a Horváth Cipő

Felszámolják az egyik legismertebb magyar cipőkereskedő láncot, a Horváth Cipő Kft.-t. A szinte minden jelentősebb fővárosi bevásárlóközpontban üzletet működtető társaság 2010-ben még több mint másfél milliárdos forgalmat bonyolított és nyereségesen működött.

Molnár Csaba Molnár Csaba

Már kevesebbért is adnák a Cerbona vagyonelemeit
 

Már kevesebbért is adnák a Cerbona vagyonelemeit

Ismét meghirdették a felszámolás alatt lévő Cerbona Élelmiszeripari Zrt. összesen mintegy 4 milliárd forint könyv szerinti értékű vagyonelemeinek egy részét. Összesen öt pályázat érkezett ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ingatlanokat és eszközöket, illetve üzletrészeket a korábbinál olcsóbban kínálják.

hvg.hu hvg.hu

Befagyni látszik az építőipar
 

Befagyni látszik az építőipar

Áprilisban 372 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási, 514-gyel szemben pedig végelszámolási eljárás. A megelőző év azonos időszakához képest a növekedés a felszámolásoknál 30 százalékos, a végelszámolásoknál 16 százalékos. Márciushoz képest mindkét eljárástípusnál kismértékű csökkenés következett be, de az akkori adatok kiugróan magasak voltak.

hvg.hu hvg.hu


Megindult a cégvilág tisztulása?
 

Megindult a cégvilág tisztulása?

Áprilisban 1796 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Ez tavaly október óta a legkedvezőbb havi adat, igaz a húsvét és az átcsoportosított munkanapok önmagukban is a csökkenés irányába hatottak. A végelszámolások száma azonban a visszafogottabb közzétételek ellenére is immár a harmadik egymást követő hónapban haladta meg a háromezret – ilyesmire pedig sohasem volt példa Magyarországon.

hvg.hu hvg.hu

Bedőlt a szolnoki Airbus Kft.
 

Bedőlt a szolnoki Airbus Kft.

Felszámolási eljárást indítottak a szolnoki székhelyű Airbus Kft. ellen. A társaság reptéri transzfert kínál utasainak Budapestre, Debrecenbe és Bécsbe. A cég gondjai megelőzték a Malév felszámolását: a vállalkozás adószámát tavaly év végén törölték.

hvg.hu hvg.hu


Nem érdeklik a nemfizetési kockázatok a magyar cégeket
 

Nem érdeklik a nemfizetési kockázatok a magyar cégeket

Továbbra is alig kezelik a nemfizetésből adódó üzleti kockázatokat a magyar vállalkozások másik 16 európai ország cégeinek átlagához képest, eközben – a csődtörvény módosítása ellenére – az első negyedévben 35 százalékkal több új felszámolást indítottak, mint egy évvel korábban. Aktív követelésmenedzsmentet a magyar cégek mindössze 7 százaléka alkalmaz, szemben a 35 százalékos európai átlaggal.

hvg.hu hvg.hu

Bezárják a tatabányai fociklub volt tulajdonos cégét
 

Bezárják a tatabányai fociklub volt tulajdonos cégét

Végelszámolási eljárás kezdődött a budapesti székhelyű Esti Reklám Kft.-nél, amely korábban a Tatabánya FC 49 százalékos tulajdonosa. A szerződés szerint évi 60 millió forinttal kellett volna a klubot támogatnia a kft-nek, de ez tavaly már nem történt meg, ezért új tulajdonos után néztek. Novemberben végrehajtást indított az adóhatóság a cég ellen, így az sem kizárt, hogy felszámolásba fordul az eljárás.

hvg.hu hvg.hu