#felújítás




Megújult Makó belvárosa

Befejezték a makói belváros felújítását: az uniós támogatással megvalósított, 1,4 milliárd forintos beruházást pénteken adták át. A Makovecz tér éke a zenepavilon, mely az év elején átadott Hagymatikum fürdő előtt kapott helyet.



Felújítják a diósgyőri várat

Még ebben a hónapban megkezdődhet mintegy 2,5 milliárd forintból a diósgyőri vár és környezete felújítása, amely várhatóan 2014 májusában fejeződik be - tájékoztatta Dobos Tímea, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-t szerdán.


Leleplező felvétel: „Aki szerint nincs korrupció a MÁV-nál, hazudik”

Aki szerint nincs korrupció a MÁV-nál, hazudik, vagy önmagát csapja be – mondta a hvg.hu-nak a VDSZSZ alelnöke azzal a hangfelvétellel kapcsolatban, amin elhangzik: öt éve nem tudják elérni a szakemberek, hogy ne korrupciós szempontok diktáljanak a vasúti pályafelújításoknál. Az is kiderült, szeptemberre elfogyhat a közösségi közlekedés támogatására szánt költségvetési pénz.






Komfortosabbá teszik a szegedi Nagyszínházat

Hozzáfogtak a szegedi Nagyszínház épületének felújításához: az európai uniós támogatással megvalósuló energetikai korszerűsítésnek köszönhetően csökkennek majd az üzemeltetési költségek és javul a közönség komfortja – mondta szerdán Gyüdi Sándor főigazgató.


Év végére megújulhat a győri kórház

A tervek szerint halad a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fejlesztése. A nyolcmilliárd forintos beruházás bokrétaünnepségét szerdán tartották. Vermesi Sándor fővállalkozó szerint tartani tudják az ütemtervet és év végére kulcsra készen át tudják adni az új, illetve felújított épületeket.


45 millió fontból újul meg a Tate Britain

Összesen 45 millió fontból (16,66 milliárd forintnak megfelelő összegből) újul meg a londoni Tate Britain galéria, amely a többek közt adományokból származó támogatásnak hála William Blake és David Hockney műveiből nyit kiállítást.




Döntött az Európai Bizottság az 1-es és 3-as villamosokról

Jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 1-es és 3-as villamosok felújítására, illetve az 1-es villamos Rákóczi hídon történő átvezetésére vonatkozó projektjét az Európai Bizottság. A mostani döntés jelentős előrelépés a Budapest két fontos körgyűrűs villamosvonalának korszerűsítésében, a döntés nyomán véglegessé vált, hogy a BKK által benyújtott 41 milliárd forint összértékű projekt megkapja a 94%-os intenzitású uniós támogatást.


Jövő héten átadják a fertődi Esterházy-kastélyt

Befejeződött az idén 250 éves fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójának első üteme. Az Európai Unió támogatásával megújult, magyar Versailles-nak is emlegetett kastélyépületet és a hozzá tartozó díszudvart jövő szerdán adják át ünnepi külsőségek között.


Felújítják a pécsi Nick-udvart

A pécsi önkormányzat, a városi vagyonkezelő társaság, civilek és baranyai vállalkozások segítségével újítják fel a pécsi belváros egykori ékességét, az évek óta zárva tartó Nick-udvart.


Jövő nyárra szélesíthetik autópályával az M0-s déli részét

Nyár elejétől fokozatosan megnyitják a forgalom előtt az M0-s autóút új pályáját az M6-os sztrádától Törökbálintig. Az útavatás pontos időpontja még nincs meg – írja a Népszabadság. Az autósoknak azonban egyelőre két-két sávval kell beérniük, az új betonburkolat mellett futó régi aszfaltot fel kell ugyanis újítani.