Több mint kétszázmillióból újították fel a vajdasági Törley-kastélyt
Felújították a vajdasági Topolya közelében található zobnaticai Törley-kastélyt; a tulajdonos részvénytársaság turisztikai célokra kívánja használni az épületet.
Felújították a vajdasági Topolya közelében található zobnaticai Törley-kastélyt; a tulajdonos részvénytársaság turisztikai célokra kívánja használni az épületet.
MTI
Az Új Széchenyi Terv ötmilliárd forintos támogatásával újult meg Egerben az Eszterházy Károly Főiskolának otthont adó Líceum épülete, amelyet szerdán adtak át a hevesi megyeszékhelyen.
MTI
Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános.
MTI
Ünnepi misén adták át szombaton a felújított vajai református templomot. A Szabolcs megyei településen a 13. század végén, román stílusban felépített műemlék templom uniós támogatással, csaknem 100 millió forintból újult meg.
MTI
Az eredetileg becsült nettó 690 millió forint helyett nettó 888 millió forintért tervezi meg a nyertes konzorcium a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. által az 1-es és a 3-as villamos vonal korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és a tervezői művezetésre kiírt nyílt közbeszerzést; az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
MTI
Magántőkéből újult meg Debrecenben az a 20. század elején épült nagyerdei villa, amelyben az 1960-as évek után évtizedekig a városi Tüdőgondozó Intézet működött.
MTI
Két pályázat keretében folytatódik az ajkai Magyar Imre Kórház korszerűsítése, 2014-ig több mint kétmilliárd forintot fordítanak az egészségügyi intézmény fejlesztésére - tájékoztatott a város alpolgármestere.
MTI
Szombaton nyitják meg a fertődi Esterházy-kastély közelében lévő, felújításon átesett gránátosházakat, amelyek egykor az Esterházy-család testőrségének körletéül szolgáltak.
MTI
Csaknem 180 millió eurót költ idén Oroszország a vasútállomások épületeinek felújítására.
Mester Nándor
Befejeződött a fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlang átfogó természetvédelmi rekonstrukciója, amelyhez a barlang vagyonkezelője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében csaknem 70 millió forint támogatást nyert.
MTI
A világ legnagyobb vasúti alépítmény-javító berendezésével megkezdődött a Szajol és Püspökladány közötti vonalszakasz felújítása – jelentette be projekt vezetője a munkálatok jelenlegi helyszínén, Törökszentmiklós-Bartapusztán.
MTI
Felújítja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a vágányokat 28-as, valamint a 37-es villamosok vonalán Kőbányán. A BKK szerint a járatpótlás idejére hétköznapokon ideiglenesen forgalomba állítják a nemrég beszerzett Mercedes Citaro buszokat, ezek azonban még nem kapták meg a BKV arculati elemeit.
MTI
Ma kezdődik a vasúti pálya felújítása Szajol és Püspökladány között, a közlekedés a munka ideje alatt zavartalan lesz.
MTI
Körülbelül 513 millió forintos beruházással jövő év végéig megújul a szilvásváradi kisvasút.
MTI
Elszállították a kiállítási tárgyakat a krasznahorkai várból, ahol tűz pusztított március 10-én – mondta a szlovák kulturális miniszter kedden. A tárgyak a kassai műszaki múzeumban, illetve a Betléri-kastély múzeumában vannak, a várban csak a beépített műtárgyak maradtak.
MTI
A BKV ugyanis újra kiírta közbeszerzést a tér felszíni rendezésére, amit másfél év alatt kell elvégezni - írja a napi.hu.
Napi Gazdaság
A város főterének burkolatáról folyik a vita Firenzében, ahol mást akar a polgármester, mást a városvédők, és megint mást a szakszervezetek.
MTI
Szeretnék, ha megszűnne a Kossuth tér "elburjánzott erdőbe oltott használtautó-telep imázsa" – mondta a Steindl Imre Program vezetője. Az Országháznál új mélygarázst, látogatóközpontot építenének, parlamenti múzeumot alakítanak ki és növelik a zöldfelületet. A Duna-parti oldalon pedig korzót alakítanak ki.
MTI
Már készítik a terveket a Győr-Sopron-Bécs vasútvonal korszerűsítéséhez, ahol egyúttal második vágányt is építenének.
MTI
A tervezettnél tovább tart a híres bécsi Habsburg kincstár, a Kunstkammer felújítása. Ez év decembere helyett így csak jövő februárban nyitják meg újra.
MTI