#felülvizsgálat

80 éve értelmi fogyatékos, de az állam bizonyítékot akar

Gondnokság alá helyezés felülvizsgálatának ügyében kapott bírósági idézést a 83 éves Marika néni, aki két évvel fiatalabb öccsét ápolja gyerekkora óta. A férfi állapota 9 hónapos kora óta alig változott. A hatóság egyszer már ezt a tényt elfogadta – de a Nagy Felülvizsgálatok idején ez kevés.



Hamarabb kap esélyt a szabadulásra egy magyar tényleges életfogytos

Felül kell vizsgálni 40 év után Magyar László ítéletét, akit rablógyilkosságok miatt ültettek le korábban - derül ki a Kúria csütörtöki határozatából. 2010-ben szabtak ki rá jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, de régebben lecsukták már - és a Kúria ezt figyelembe vette. Ügyében azután indítottak felülvizsgálati eljárást, hogy az emberi jogi bírósághoz fordult Strasbourgban. Magyar László 76 éves lesz, amikor esélyt kaphat a szabadulásra, ha akkor úgy ítélik meg, hogy már nem veszélyes a társadalomra.




Pénteken közli a Moody's, mit gondol Magyarországról

Magyarország is szerepel a Moody's Investors Service jövő hétre beütemezett osztályzati felülvizsgálati listáján. Nem feltétlenül biztos azonban, hogy a nemzetközi hitelminősítő ténylegesen módosítja is a magyar államadós-osztályzatot, vagy az osztályzatra érvényes, jelenleg negatív kilátást.



Fontos hír azoknak, akiknek gázkazánjuk van

A gáz-felhasználói berendezések, vagyis a kazánok és más készülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatát a jövőben a gázmérő cseréjekor kell elvégezni, ami egy normál fogyasztású lakásnál nem öt-, hanem tízévenkénti felülvizsgálatot jelent. A nemzetgazdasági miniszter ezzel kapcsolatos rendeletét módosító tervezet pénteken jelent meg a kormány honlapján.


Döntött a kormány: nem a fogyasztó fizeti a gázkészülékek felülvizsgálati díját

Kormánydöntés született arról, hogy a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a szolgáltatók állják majd, és nem terhelhetik rá a fogyasztókra – közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.



"Járni nem tudok, a meleget nem bírom, azt mondták, súlyt emelhetek"

A Széll Kálmán-tervben elképzeltekkel ellentétben a megváltozott munkaképességűek egyharmadát sikerült felülvizsgálni. A procedúrán átesettek egy része megalázó vizsgálatról beszél, mások viszont arról, hogy jelentősen csökkent az új rendszerben a járadékuk. A szociális államtitkár szerint nem igaz, hogy tömegesen vonnák meg a rokkantak ellátását, és a felülvizsgálatok is rendben zajlanak.


Elveszítheti csúcsosztályzatát Nagy-Britannia a Fitchnél

Negatív felülvizsgálat alá vette Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" szintű államadós-besorolását pénteken a Fitch Ratings. Mindezt azzal indokolták, hogy a brit államadósság-ráta a legutóbbi hivatalos előrejelzések szerint később és magasabb szinten tetőzik a cég által korábban vártnál.


Felülvizsgáltatná Schiffer az új Ptk.-t

Schiffer András arra kéri Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát, hogy kezdeményezze az új polgári törvénykönyv (Ptk.) alkotmányossági felülvizsgálatát - ezt a független képviselő csütörtöki, parlamenti sajtótájékoztatóján jelentette be.




Rétvári: hónapokig eltarthat a kommunista nyugdíjak felülvizsgálata

Rétvári Bence szerint hónapokig elhúzódhat a kommunista nyugdíjprivilégiumokat vizsgáló szakértői bizottság munkája, mivel több ezer aktát kell áttekinteni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tárca Facebook-oldalán azt írta: törekednek arra, hogy a munkát még idén befejezzék.



Cozma-ügy: kedden indul a felülvizsgálat a Kúrián

Kedden kezdődik a Kúrián a Cozma-ügy tárgyalása. A korábbi jogerős ítélet jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott büntetéseket, ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség a legfelsőbb bírói fórumhoz.


UD-ügy: felmentette a Kúria Dávid Ibolyát

Dávid Ibolya, az MDF korábbi elnöke személyiségi jogi pert nyert a Kúrián, szerdán. Felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős, őt elmarasztaló ítéletet, és elutasították az ellene titokban készített hangfelvételek nyilvánosságra hozása miatt benyújtott keresetet.