Bombariadó az Árkádban: megvan a fenyegető
Két órán belül rendőrkézre került.
A jogi szakértő szerint ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó.
A portál egyik munkatársa fotót akart készíteni egy férfiról, aki a Corvin aluljáróban rongálta az egyik plakátot, de a tépkedő az újságíróra támadt.
Nem először fenyegették meg a szövetséget. Valószínűleg a videóbíró-technológia dühített fel valakit.
A 30 éves, Gergőnek nevezett férfit prostitúcióra kényszerítéssel, fenyegetéssel és más bűncselekmények vádjai miatt vitték bíróság elé.
A nyomozók megvárták, hogy a zsaroló átvegye a pénzt, utána csaptak le rá.
A jobbikos polgármester a saját képviselő-testülete ellen osztogat szórólapokat a településen, csütörtök este tüntetés is volt, ami lökdösődésbe fajult, a fideszes képviselő azt mondta, a házának kerítését rugdosta a tömeg, a feleségét is megfenyegették. A polgármester máshogy emlékszik.
Az észak-koreai diktátort nem a szeretet árasztotta el az újév első napján.
Például Franciaországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban szólítottak fel terrortámadások elkövetésére.
Az őcsényi panziós kocsijának kiszúrták a kerekét, miután kiderült, néhány oltalmazotti státusszal rendelkező menekültnek kiadná a szobáit.
És nem csak Amerikát támadják - a hírszerzők szavait az amerikai belbiztonsági miniszter is alátámasztotta. Orbán Viktor korábbi szavai szerint viszont a nyugatiak nem éreznek orosz fenyegetést, csak egyes kelet-európai országok.
Négy háztartási elektronikai eszközök gyártásával is foglalkozó vállalatot büntetett meg az Európai Bíróság, mert ítéletük szerint a cégek előre megmondták a kereskedőknek, azok mekkora összeget kérhetnek el a termékekért. Az Asus járt a legrosszabbul.
Trump az iráni elnök fenyegető szavaira szintén fenyegetéssel válaszolt.
Megfontolja angliai jelenlétét az Airbus, ha az Egyesült Királyság megegyezés nélkül lép ki az unió kötelékéből – fenyítette be a kormányt a 14 ezer embert foglalkoztató légitársaság.
A csaló nemcsak gyenge minőségű mosószert próbált rásózni áldozataira, hanem meg is fenyegette azokat, akik nem akarták átvenni azt tőle és fizetni neki.
Sajtóhírek szerint a fejlesztési miniszter azzal fenyegette meg korábban Orbán Viktort, lemond, ha nem kap külön tárcát. Seszták a Hír TV-nek cáfolta, hogy ilyen történt volna.
A 16 éves fiú egy közösségi oldalon azt állította osztálytársainak, hogy arra készül: lelövi diáktársait, majd öngyilkos lesz. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé.
Kit nem fenyegetnek a választások? Soltész Miklós Emmi-államtitkár megnyugtató beszédet mondott Budapesten, az egyházakat ugyanis a Rákosiékéval egyenértékű fenyegetés fenyegeti.
A magyar SIM-kártyákkal konspiráló Abdeslamot tartják a párizsi terrortámadások főszervezőjének