Ganxsta-szöveggel fenyegették meg Navracsicsot
Halállal fenyegette meg valaki e-mailben a közigazgatási és igazságügyi minisztert pénteken, aki feljelentést tett – közölték a tárcától.
Halállal fenyegette meg valaki e-mailben a közigazgatási és igazságügyi minisztert pénteken, aki feljelentést tett – közölték a tárcától.
A gyanú szerint egy 17 éves fiatal fenyegetőzött kedden azzal, hogy felrobbantja egy élelmiszer-üzletlánc egyik debreceni boltját. A fiút a Hajdú-Bihar megyei Komádiban fogták el – közölték szerdán.
Életveszélyesen megfenyegette egy férfi Hajdú Pétert. A műsorvezető komolyan vette a veszélyes fenyegetést, és rendőrségi feljelentést is tett az ügyvédje – írja a Blikk.
Észak-Korea kedden azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az 1953-ban kötött fegyverszünetet Dél-Koreával, ha déli szomszédja és az Egyesült Államok folytatja két hónaposra tervezett, éves hadgyakorlatát.
Őrizetbe vett a rendőrség Cegléden egy 15 éves fiút, aki bicskával fenyegetőzve telefonja memóriakártyájának átadására kényszerített egy fiatalt - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI -t.
Francia és brit újságírókat fenyegettek meg életveszélyesen a kelet-ukrajnai Donyeck megyében, ahol a nyugati média munkatársai illegális szénbányákat fényképeztek – közölte szerdán az ukrán sajtó.
Észak-Korea képviselője "teljes pusztulással" fenyegette meg Dél-Koreát az ENSZ genfi leszerelési értekezletén kedden, és kilátásba helyezte, hogy további atomrobbantásokat hajtanak végre.
Őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki baltával fenyegette családját szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Észak-Korea a keddi atomrobbantásnál is "erősebb" lépéseket helyezett kilátásba kedden, ha szankciókat hoznak az országgal szemben - derült ki az észak-koreai védelmi minisztérium közleményéből, amelyet a KCNA hivatalos hírügynökség tett közzé.
A görög pénzügyminiszternek postán küldtek egy lövedéket, halálos fenyegetéssel együtt, a feladó a kilakoltatások és a házak elárverezése ellen tiltakozó csoport - közölte a rendőrség hétfőn.
Észak-Korea a jelek szerint befejezte korábban bejelentett kísérleti atomrobbantásának előkészületeit. Mérőeszközöket szereltek fel a föld alatti robbantási helyszín bejáratánál - jelentette magas rangú dél-koreai kormányzati forrásokra hivatkozva a Csoszon Ilbo című szöuli napilap pénteken.
A Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet felrobbantásával, a kiérkező rendőrök levadászásával fenyegetőzött egy férfi a rendőrség ügyeleti telefonszámán. A hívót azonosították, majd otthonában elfogták.
Ismeretlen levélírók egy siralmas helyesírású nyomtatott betűs levélben megfenyegették a Magyar Hírlap publicistáját, Bayer Zsoltot, az Echo Tv-t, Orbán Viktort és több kormánytagot.
Egyik elkeseredett ügyfelének rokona fenyegette meg telefonon azt a szekszárdi bankot, ahová a rendőrség "taktikai felszereléssel" vonult ki.
Megfenyegették az egyik általános iskolát az egyesült államokbeli Newtownban, ahol egy fiatal ámokfutó 26 embert lőtt agyon egy iskolában pénteken, köztük kisgyerekeket. Az amerikai városban kedden indult újra a tanítás, de a Head O’Meadow iskolát máris be kellett zárni – közölte az NBC.
Médiaértesülések szerint halálos fenyegetéseket kapott az a két ausztrál rádiós újságíró, aki az egyik londoni kórház ápolónőjét rászedve jutott információkhoz a kórházban kezelt Katalin cambridge-i hercegnő egészségi állapotáról.
Atrocitás érte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve Munkaügyi Felügyelőségének munkaügyi felügyelőit egy nemrégiben lezajlott ellenőrzéskor.
Az Isztambulból Pekingbe tartó járat 196 utasa közül senkinek sem esett bántódása.
Észak-Korea bejelentette kedden, hogy olyan rakétákkal is rendelkezik, amelyek képesek elérni az Egyesült Államok területét.
A 3,5 millió dollár összdíjazású Shanghai Masters ATP-tenisztornát megelőzően halálos fenyegetést kapott a svájci világelső Roger Federer. Emiatt szigorítottak a biztonsági intézkedéseken.