szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Atrocitás érte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve Munkaügyi Felügyelőségének munkaügyi felügyelőit egy nemrégiben lezajlott ellenőrzéskor.

Az előzetes, bejelentés nélküli ellenőrzéskor az érintett telephelyen két munkavállaló végzett munkát. A munkaügyi felügyelők igazolták jogosultságukat, majd feltették kérdéseiket, amelyekre a munkavállalók szóban válaszoltak.

A tanúnyilatkozatok jegyzőkönyvben való rögzítése során azonban megérkezett a munkáltató, s miután értesült a felügyelők jövetelének céljáról, nem tudott uralkodni indulatain. Megkísérelte elzavarni a felügyelőket, az autójából kivett egy méretes íjat, majd nyílvesszőt helyezett rá és a felügyelők felé irányítva, kiabálva próbálta kitessékelni a telephelyről a felügyelőket. A telephelyről az eljáró felügyelők kivonultak, és azonnal értesítették a helyi rendőrkapitányságot.

 A rendőrség rövid időn belül négy gépkocsival érkezett a helyszínre, így végül sikerült a jegyzőkönyv felvételét, illetve a helyszíni ellenőrzést befejezni. A rendőrség a munkáltatót előállította, az eljáró felügyelőket sértett tanúként meghallgatta, a munkáltatóval szemben büntetőeljárás lefolytatásához szükséges lépéseket megtette.

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Ön is kapott ilyen üzenetet? Azonnal törölje, mert veszélyes lehet

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók