szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Életveszélyesen megfenyegette egy férfi Hajdú Pétert. A műsorvezető komolyan vette a veszélyes fenyegetést, és rendőrségi feljelentést is tett az ügyvédje – írja a Blikk.

Az ügy előzménye az volt, hogy a Frizbiben néhány héttel ezelőtt vendégül látott a műsorvezető egy állítólagos látót, Ildikót, aki bekötött szemmel elolvasott egy szöveget. Később Hajdú megtanulta a trükköt, és bebizonyította, maga is képes a mentalisták által előszeretettel alkalmazott illúziókeltésre. Mindezt csütörtök reggel a Music FM stúdiójában a showman bemutatta – írja a Blikk.

Néhány perccel később csörgött a mobilja, Pordán Petra, a rádió műsorvezetője hívta azzal, hogy egy rekedt hangú férfi folyamatosan hívogatja, azt állítva, hogy Hajdú elvette a szendvicsét az óvodában, ezért akar vele beszélni. A Frizbi műsorvezetője visszahívta a telefonálót.

"Kiderült, fele sem tréfa a történetnek. A férfi azt mondta, ő Ildikó barátja, nyomdafestéket nem tűrő módon szidott végig. Azt mondta, nagyon nagy bajom lesz, ha nem hagyom abba Ildikó lejáratását, hosszú időt fogok a kórházban tölteni, vigyázzak, ha az utcára lépek. Figyeljek oda, mert el fog csapni valami" – magyarázta a Blikknek Hajdú. "Kérte, szálljak le Ildikóról, vagy kicsinál. Kérdeztem, hogy arról az Ildikóról van szó, aki ellen Romániában körözés folyik? Mert az folyik. Róla volt szó, mint kiderült" – tette hozzá.

"Felhívtam a rendőrségen egy jó ismerősömet, a BRFK bűnügyi igazgatóját, aki jelezte, itt szó sincs viccről, megvalósult a veszélyes fenyegetés büntetőjogi kategóriája. Ügyvédem megtette a feljelentést" – jelezte Hajdú Péter.

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

„Aki megtanulja a cukkinit sokféleképpen elkészíteni, az hosszú távon is elégedett” – így él egy hazai zöldségközösség

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Újabb hajmeresztő menetrenddel állt elő Elon Musk

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi