#festészet

Markó-kiállítás: külföldről tértek haza a képek – Nagyítás-fotógaléria
 

Markó-kiállítás: külföldről tértek haza a képek – Nagyítás-fotógaléria

Id. Markó Károly (1793-1860) a 19. század magyar festészetének egyik legismertebb alakja. Tevékenysége abban az időben indult, amikor Magyarországon még alig nyílt lehetőség művészként a megélhetésre, s noha sikerült az 1820-as évek elején Pesten a legnevesebb támogatókat megnyernie, pályafutását mégis külföldön folytatta. A Nemzeti Galéria május 6-án nyíló és október 2-ig látogatható kiállítása a kezdeti és az Itáliában felívelő karrier állomásain keresztül mutatja be id. Markó Károly művészetét, s ezáltal a korszak európai festészetének egyik legjellegzetesebb vonulatát.

unknown unknown

Utcaseprő lett a cigány festőből
 

Utcaseprő lett a cigány festőből

Alkotásai ott voltak már számos kiállításon, sőt, még Kínába is eljutottak, de van belőlük a Budapest Galériában és a Nemzeti Múzeumban, valamint a VIII. kerületi cigány festők állandó tárlatán is. Váradi Gábor az autodidakta cigány festészet jól ismert képviselője, aki az ecsetet egy hónap időtartamra seprűre cserélte. Elfogadta ugyanis a munkaügyi központ ózdi kirendeltségének közmunkaajánlatát, és napi négy órában dolgozik.

hvg.hu hvg.hu

25 éve halt meg a Bóbita illusztrátora
 

25 éve halt meg a Bóbita illusztrátora

Hincz Gyula Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész, grafikus 1904. április 17-én született Budapesten, és 25 évvel ezelőtt, 1986. január 26-án hunyt el a fővárosban. Máig rejtélyes, hogy miért adományozta alkotásainak jelentős részét - még életében - Vácnak, az azonban kétségtelen, hogy ma itt őrzik a legnagyobb gyűjteményt műveiből. S itt emlékeztek meg halálának negyedszázados évfordulójáról is.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Wilfredo Lam műve rekordáron kelt el a Sotheby's árverésén
 

Wilfredo Lam műve rekordáron kelt el a Sotheby's árverésén

Fernando Botero kolumbiai és a Wilfredo Lam kubai festő művei iránt volt a legnagyobb az érdeklődés a Sotheby's latin-amerikai művészeti alkotásokból rendezett árverésén, amelyen Lam munkáit illetően rekord ajánlat született. A Botero és Lam képei iránti érdeklődés szakértők szerint ismét bizonyította, hogy a latin-amerikai művészek munkái fontosak a gyűjtők számára.

MTI MTI

Akármit festesz, meglátszik rajta a börtön - videó
 

Akármit festesz, meglátszik rajta a börtön - videó

Zhao, Balázs és Hangya a Szegedi Fegyház és Börtön, közismertebb nevén a Csillagbörtön lakói, hosszú évek óta ülnek. Egyiküknek, bár 11 évet börtönben töltött már, még 19 évet kell leülnie tettéért, és a többiek sem kaptak ennél enyhébb büntetést. Bűnüket nem részleteznénk, ők maguk kértek minket erre. Nem büszkék rá. Amiről a börtön tanulószobájában és celláikban ehelyett beszélgettünk, az a művészet, a festés és a börtönlét.

hvg.hu hvg.hu


Itáliai remekművek a Szépművészeti Múzeumban
 

Itáliai remekművek a Szépművészeti Múzeumban

Az itáliai reneszánsz eddigi legátfogóbb hazai kiállítását láthatja október 28-tól a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban. A Botticellitől Tizianóig - Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című nagyszabású tárlaton több mint ötven múzeumból, többek között a firenzei Uffiziből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Gallery-ből, a New York-i Metropolitanből, a Los Angeles-i Gettyből és a madridi Pradóból kölcsönzött remekműveket állít ki a Szépművészeti.

hvg.hu hvg.hu


Ecsetelés
 

Ecsetelés

Egyre több kutatási eredmény támasztja alá azt a 150 éves, első hallásra naivnak tűnő feltevést, hogy elősegítheti a betegek gyógyulását, ha műalkotást szemlélnek.

Geri Ádám Geri Ádám