#Fidesz











Orbán előre tudta, hogy a benzinársapka összevisszaságot hoz, azután mégis bevezette

Brüsszel és a szankciók miatt kellett fenntartani és ugyanezért kellett kivezetni is a benzinárstopot is – utólag így magyarázza a kormányzat a 13 hónapig érvényben lévő ársapkát, bár egyik indok sem igaz. Szimpla kampányfogás volt, amit bevezetésekor még Orbán Viktor is kockázatosnak tartott, de az utolsó pillanatig kitartott mellette, így végül az intézkedés 8 hónappal túlélte a választást.


A Fidesz alelnöke buktatja meg a Fideszt Csepelen?

Németh Szilárd Fidesz-alelnök már évekkel ezelőtt azt akarta, hogy párttársa, Borbély Lénárd ne maradjon csepeli polgármester. A konfliktus most a helyi alapszervezet feloszlatásával szintet lépett. Németh állítólag nehezen emészti meg, hogy már nem ő irányítja a kerületet. Noha kívülről ő tűnik erősnek, a helyben élők szerint Borbély sem gyenge.






Jelentős erődemonstrációt tart a hatalom, pedig csak azzal élt az ellenzék, amivel a CÖF

Újfajta "szabadságfinanszírozóvá" válna a Korányi Dávid vezette Action for Democracy, amelynek 3 milliárd forintos támogatását a titkosszolgálatok is vizsgálják. Bár az érintettek azt állítják, nem fordult elő tiltott pártfinanszírozás, igazán súlyos következménye annak sem lenne. De mit léphet ezek után a Fidesz, amely óriási belpolitikai botrányként tálalja a történteket?