#Fidesz




Szankcionálná a Fidesz, ha egy ágazat nem veszi figyelembe az áraiban az olcsóbb energiát

Országgyűlési határozatban kéri fel a Fidesz-frakció a kormányt arra, hogy alakítsa ki az árak rendszeres monitoringozásának rendszerét, és az állami támogatások például a munkahelyvédelmi akciótervben folyósított támogatások – megvonásával szankcionálja, ha egy ágazat szereplői az árak kialakításánál nem veszik figyelembe az energiahordozók árának csökkenését.



Kormánypárti politikusok vallottak színt Simicska gecizéséről – videó

A legtöbb fideszes képviselő szerint nem létezik konfliktus Orbán Viktor és az őt legeciző Simicska Lajos között, vagy ha igen, az is a kettejük ügye. Olyan is volt, aki most jött haza külföldről, és nem is hallott az üzletember nyílt kirohanásairól. Egyedül Turi-Kovács Béla engedte meg, hogy "úgy látszik, Simicska egy ilyen őszinte ember". Kormánypárti képviselőket kérdeztünk a parlamentben Simicska Lajos nyomdafestéket nem tűrő nyilatkozatairól.




A keleti nyitás nagy híve bukott bele a pénzhamisítási ügybe

Alig múlt harmincéves, máris kalandos előéletet tudhat maga mögött a pénzhamisítási botrányba keveredett politikus. Ha igaz, amit a pártja állít, három éve hazudja magát a Fidesz ifjúsági tagozati elnökének, és építgeti zavaros üzleti kapcsolatait a posztszovjet térségben. Ám az sem világos, hogy miből él Veress Áron, aki előszeretettel mutatkozott vezető fideszesekkel.





A Fidesz-ellenes hangulat bonthatja le a kétharmadot Veszprémben

Házról házra járva próbálja meggyőzni a veszprémieket a baloldali pártok támogatta Kész Zoltán, hogy voksoljanak rá, pontosabban szavazzanak a Fidesz ellen. Ugyan Kész és az őt támogató pártok ideológiájában alig van közös elem, a proteszthangulat egyelőre az ő malmára hajtja a vizet. Kérdés, hogy a puszta Fidesz-ellenesség elég lesz-e ahhoz, hogy a jelölt győzni tudjon a hagyományosan jobboldali választókerületben.


Ipsos: A Jobbiknak még nem volt ilyen sok támogatója, a Fidesz csak lefelé megy

Az Ipsos februári közvélemény-kutatása szerint tovább csökkent a Fidesz szavazóbázisa, a Jobbiké ugyanakkor nőtt; a pártrangsorban harmadik MSZP táborának mérete több hónapja változatlan. A Fidesz minden társadalmi csoportban sokat veszített, a Jobbiknak pedig még soha nem volt ilyen sok támogatója, jelenleg 1,3 millió választópolgár.


A megfelelő fordítást keresi a "geci" szónak az Economist

A magyaroknak hatalmas szókincs áll rendelkezésükre, ha káromkodni akarnak, de még a helyi viszonyok között is kivételes, amit Magyarország legnagyhatalmúbb üzletembere zúdított a miniszterelnökre az elmúlt napokban - írja kommentárjában a brit hetilap. A The Economist szerint Simicska kirohanása az eddigi legfájóbb törés Orbán Viktor Fideszében, amely nagyarányú választási győzelme ellenére a belső feszültségek jeleit mutatja. Ezen az sem enyhít sokat, hogy hétfőn megjelent interjújában Simicska hátrálni látszik.





Az ellenzék nem lehet hazátlan

A mókamester kijött a színpadra, hogy bejelentse, tűz van, de a közönség csak tapsolt, viccnek gondolta, ezért nem hitt neki. Kierkegaard szerint a világ is így fogja végezni, az okosak nagy tapsa, hahotája közepette.


Orbán: Be kell reteszelni Magyarország ajtaját

Orbán Viktor nem aggódott a Fidesz népszerűségvesztése miatt a mezőkövesdi frakcióülésen – írta a Nol. Rogán Antal eközben a közmédiában ismertette a hivatalos verziót a tanácskozás első napjáról, ami szavai szerint vidám hangulatban zajlott. Orbán Viktor kiállt az árcsökkentés és a rezsicsökkentés mellett, valamint kijelentette, hogy nullára kell csökkenteni a megélhetési bevándorlást. A frakcióülésen elhangzott: a 2016/17-es tanévben vezethetnek be nagyobb változtatásokat a közoktatásban.