#Fidesz



Orbánisták és simicskisták háborúznak a Hír Tv-ben

Feszült a hangulat a Hír Tv és a Magyar Nemzet szerkesztőségében: a munkatársak attól félnek, előbb-utóbb állást kell foglalniuk, hogy ki mellett állnak a nagy Orbán–Simicska-háborúban. Simicska Lajos környezetében úgy vélik, a korábban felmondott vezetők bujtogatják a stábot, a Fideszben pedig felmerült, hogy bojkottálják a Hír Tv-t.


Orbán elismerte, ők tehetnek Veszprémről

Követtek el hibákat, de a rendszerrel nincs gond, nincs szükség korrekcióra – ezzel magyarázza a Fidesz párton belül és a nyilvánosság előtt a veszprémi fiaskót. Ugyanakkor a hvg.hu úgy tudja, Orbán Viktor a párt vezetői előtt elismerte, lényegében a Fidesz veszítette el a kerületet, nem a baloldal nyert.



DK: "Schiffer és Kubatov a hétvége jelentős részét együtt töltötték"

A Demokratikus Koalíció szerint Schiffer András, az LMP társelnöke és Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója közösen, egyeztetve töltötte a múlt hétvége egy jelentős részét Veszprémben, ahol időközi parlamenti választást tartottak. Schiffer András vasárnap már jelezte, hogy beperli Kész Zoltánt, aki azt állította, hogy a kormánypártok segítik az LMP kampányát.


Paksi bővítés: leszavazták az összes ellenzéki módosítót

Az atomerőmű törvényhez benyújtott valamennyi ellenzéki módosító indítványt leszavazta a gazdasági bizottság, és kormánypárti többséggel elutasította a bizottság a letelepedési államkötvényről szóló törvény módosítására, illetve hatályon kívül helyezésére benyújtott három kormánypárti törvényjavaslat tárgysorozatba vételét is. A Fidesz részéről Bencsik János szavazott a törvény hatályon kívül helyezése mellett.


Szerető Szabolcs: Több is veszett Veszprémben, mint a kétharmad

Orbán Viktornak a veszprémi kudarc után "ésszerű lenne lépnie, hiszen a Fidesz–KDNP támogatottságának eróziója kezd elgondolkodtató méreteket ölteni" – írja az előbb felmondását benyújtó, majd azt visszavonó Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese publicisztikájában.





Veszprémben elbukott a fideszes kétharmad

A baloldal által támogatott független jelölt, Kész Zoltán nyerte a veszprémi választást, amivel elbukott a Fidesz kétharmada. Kész Zoltán azt mondta, érzi a felelősséget, Navracsics Tibort és a Fideszt viszont nagyon meglepte az eredmény.





Ma dől el, lesz-e újra a Fidesznek kétharmada

Ma dől el, hogy lesz-e újra kétharmada a Fidesznek és a KDNP-nek az Országgyűlésben. Ha nem változott jelentősen a hangulat a legutóbbi, nyilvánosságra került felmérés óta, akkor vasárnap a vártnál szorosabb lesz az eredmény a veszprémi időközi választáson.



Kósa: Magyarország ezt így nem tudja felvállalni

Magyarország nem tudja felvállalni, sem finanszírozni a jelenlegi tranzitország szerepét - mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke a migránsokról, illegális határátlépőkről rendezett parlamenti vitanapon. Bírálta az EU-t, amiért kifogásolta a Magyarországon alkalmazott menekültügyi őrizet intézményét.


Kubatov és a kamaszok: A Fidesz "nem foglalkozik hazugságokkal"

A Fidesznek sok aktivistája van, köztük rengeteg fiatal is, de a sajtó által felvetett hazugságokkal nem kíván foglalkozni a párt. Korábban a 444 arról írt, hogy óránként ezer forintért gimnazistákkal gyűjtetett adatokat a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató által felügyelt Szabad Európa Csapat, és a fiatalokkal titoktartási nyilatkozatot írattak alá.