Elsöprő többséggel ismét Páva Zsoltot jelöli a Fidesz Pécsre
A párt pécsi szervezetének csütörtök esti ülésén a 130 tag elsöprő többséggel támogatta Páva Zsolt polgármester-jelöltségét, más aspiráns neve nem merült fel a rendezvényen.
A párt pécsi szervezetének csütörtök esti ülésén a 130 tag elsöprő többséggel támogatta Páva Zsolt polgármester-jelöltségét, más aspiráns neve nem merült fel a rendezvényen.
MTI
A Fidesz költötte a legtöbb pénzt a kampányra a parlamenti választásoknál 883,6 millió forinttal, a második legtöbbet pedig az LMP, 714 millióval. Az MSZP közel feleannyit, 463 millió forintot fordított a kampányra. A legkevesebbet a PM és a Magyar Liberális Párt költötte, a PM mindössze 1 milliót, míg Fodor Gáborék 9-et. A Haza Nem Eladó Mozgalom 298,5 millió forint támogatást kapott a költségvetési támogatásból, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt pedig 149,25 milliót.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP szerint a szemfényvesztés kormánya alakult meg pénteken – mondta Tóbiás József, a szocialista frakció megbízott vezetője.
MTI
Megromlott a viszony a Fidesz két legerősebb ifjú titánja, az Orbán-utódként is emlegetett Lázár János és Rogán Antal között – tavasszal heteken keresztül erről cikkezett a sajtó. A hvg.hu információi szerint Orbán vert éket közéjük, amikor megpróbálta rávenni Rogánt, hogy vegye kézbe a kabinetjének irányítását, ami a Lázár vezette Miniszterelnökségen belüli miniszterelnökség lett volna.
Elfogadta Fodor Gábor első törvénymódosító javaslatát a Fidesz, eszerint ősszel is lehet több pártnak is aláírni az ajánlóívét.
hvg.hu
A bajor Manfred Webert, a Keresztényszociális Unió (CSU) európai parlamenti (EP-) képviselőjét választotta meg szerdán vezetőjének az EP jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciója.
MTI
A reklámadó bevételének teljes egészét gyermekekre, konkrétan iskolafejlesztésre, oktatási intézmények korszerűsítésére, bővítésére költi majd a kabinet – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán.
MTI
A kémmúlttal vádolt jobbikosnak "felelősséget kellene vállalnia azért, amit a korábbi években tett", és a hatóságok rendelkezésére kellene állnia. Ezzel szemben a sajtót támadja, és húzza az időt - mondta Hoppál Péter Fidesz-szóvivő.
MTI
A Fidesz szóvivője szerint a baloldalon már most arra készülnek, hogy az őszi önkormányzati választáson is meg fognak bukni. Hoppál Péter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a baloldal szerinte zsigerből elutasítja, támadja azt "a demokratikus és hatékony struktúrát", amely az önkormányzati választási rendszer átalakításával jön majd létre.
MTI
Ügyesen forgatta a szót Kósa Lajos a közrádióban: úgy tűnt, mintha a fővárosi közgyűlés átszabásáról egyeztettek volna az ellenzékkel. Pedig nem.
hvg.hu
Kósa Lajos szerint Tarlós "kifejezetten jól teszi a dolgát", és bár még nem hivatalos, de nagyon nagy az esély, hogy a Fidesz megint őt jelöli főpolgármesternek.
MTI
A DK után az MSZP is bejelentette, hogy kész Alkotmánybíróság és ombudsman elé vinni azt a törvényt, amellyel a Fidesz átalakítaná a fővárosi választás rendszerét. A szombaton választmányi ülést tartó szocialisták szerint az új rendszer kerületi érdekek mentén szétszakítaná Budapestet.
MTI
Meccs közben írja a szabályokat és pillanatnyi érdekei szerint alakítaná át az önkormányzati választási rendszert a Fidesz – írta elemzésében a Political Capital. A szakértők szerint az EP-választás ismeretében finomhangolt koncepció beszűkíti az ellenzék mozgásterét, de több ponton alaptörvény-ellenes is lehet.
hvg.hu
A Fidesz minden magyar politikustól azt kéri, hogy mindig Magyarország érdekeit képviselje, külföldön is, ha pedig valaki nem így tesz, az elfogadhatatlan – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
Miért nem volt képes még csak megszorongatni sem a baloldal áprilisban a Fideszt? Hogyan zsugorodott össze kispárttá egyes településeken az MSZP? Miért nem jutottak el a baloldal üzenetei a falvakba, a legszegényebbekhez? Miért tudott sikeres lenni a falvakban a Jobbik? Ki lesz a baloldal vezető ereje, és van-e még értelme május 25-e után a baloldali összefogásnak? Egy baloldalhoz köthető intézet kielemezte a választási eredményeket.
hvg.hu
A Fidesz szerint Mesterházy Attila után a másik két baloldali vezetőnek, Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is távoznia kellene.
MTI
MTI
hvg.hu
Elkészült, és hamarosan a parlament elé kerülhet az önkormányzati törvény módosítása, aminek eredményeképpen listán választott képviselők helyett a kerületi polgármesterek ülnének be a fővárosi közgyűlésbe (már, ha a neve ez marad egyáltalán) – értesült a hvg.hu.
hvg.hu
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy az alkotmánybírósági döntéssel összhangban módosítsa azokat a törvényeket is, amelyek a közszférában dolgozók jogviszonyát szabályozzák; azokat is meg kell, hogy illesse a felmondási védelem, akik nem az Mt. hatálya alá tartoznak. A párt arra reagált, hogy az Ab úgy döntött: alaptörvény-ellenes a munka törvénykönyvének az a rendelkezése, amely szerint a várandós nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlése előtt beszámolt munkáltatójának.
MTI
Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szerint vannak fontosabb dolgok is Kerényi Imre "buzilobbis" mondatainál, de azért "nincs ínyére ez a stílus". Hogy Kerényinek távoznia kell-e, azt inkább arra bízza, aki a megbízást adta neki. Vagyis Orbán Viktor miniszterelnökre.
hvg.hu
"Az óriási csatazaj közepette minden marad, ahogy volt" – értékelte az EP-választásokat Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán nem fog megijedni Gyurcsány sikerétől, az LMP a jövő váltópártjától igen messze van, a Jobbik pedig úgy beszél saját váltópártságáról, hogy 850 ezer szavazat választja el a Fidesztől.
hvg.hu