#Fidesz

Medián: Megelőzte a Jobbik az MSZP-t

A Fidesz, az MSZP és a Jobbik képviselői biztosan bejutnak az EP-be, míg az LMP, az Együtt-PM és a DK sikere április végén igencsak kérdéses volt – derül ki a Medián felméréséből.





Ezután Orbán dönti el, ki a szélsőséges

A Fideszen kívül mostantól mindenki szélsőséges, erről (is) szólt Orbán Viktor beiktatási beszéde. Az „orbáni középpel” megvalósul az öt éve beígért „centrális erőtér”, elemezték kormánytagok, fideszes képviselők, háttéremberek a hvg.hu-nak a kormányfő szombati beszédét. Igaz, van, aki szerint egyes pártok kikerülhetnek a bélyeg alól, bár „küzdeniük komolyan kell érte”, és van, aki szerint az MSZP például „nem szélsőséges”. A többiek annak örülhetnek, hogy „Orbán szavainak közjogi vonatkozásai természetesen nem lesznek”.


"Orbán finom kettős játékot folytat" – rólunk ír a külföldi sajtó

A francia Le Figaro a magyar kormányfő és Brüsszel viszonyáról, a román Adevarul és az orosz Pervij Kanal a külhoni magyarok autonómiájával kapcsolatban közölt kommentárt, a felvidéki Szabad Újság a következő kormányzati ciklusról írt, míg a német Deutschlandradio Kultur a holokauszt-emlékévvel kapcsolatban adott tudósítást kedden.


Hungarikum lesz a védőnői szolgálat

A magyar hálózat példaértékű lehet más európai uniós tagállamoknak is, továbbá cél, hogy a védőnőképzés európai központja Magyarországon legyen – mondta a Fidesz EP-listavezetője.


Szanyi összefogna a Fidesszel a Jobbik ellen

Az MSZP-s politikus egy olyan alkalmazotthoz hasonlította a Jobbikot, amelyik nem dolgozik, egész hónapban csapkodja az ajtót, ordibál, majd a hónap végén jelentkezik a fizetéséért. A jobbos párt kiszorítása érdekében akár a Fidesszel is összefogna az szocialisták EP-listavezetője.


"Ez óvoda" – beszólt az RTL-vezér a TV2-nek

Nem fél attól, hogy a kormányközeli cégek piacon kívüli eszközökkel kiszorítják a magyar piacról, de "ha lesz háború, akkor lesz haditerv is" – mondta az RTL vezérigazgatója a Kreatívnak. Dirk Gerkens többször beszólt a TV2-nek, illetve a társaság tulajdonos-vezérigazgatójának is.


Orbán: fájdalom, de ismét csatába kell menni

Ismét megválasztották kormányfőnek a parlament szombati rendkívüli ülésén Orbán Viktort, aki azután két beszédet is mondott. A parlamenti beszédében közölte, alapkérdésekről nem lehet vitázni, csak a hogyanról, szélsőségesnek tekinti azokat, akik segélyt adnának a munkaképeseknek, és autonómiát akar a kárpát-medencei magyaroknak. A Kossuth téren hívei előtt már választási buzdító beszédet mondott, azt hogy "ébresztő", a Tavares-jelentés készítőit nem szabad Brüsszelbe küldeni. A DK egyébként nem vett részt a kormányfő-választáson, az MSZP nemmel voksolt, majd kivonult. Az Együtt-PM pedig uniós zászlót adott a kormányfőnek.


Miért éppen a KGB ne számolt volna le Molnár Zsolttal?

Összesen 8 elméletet hallottunk arról, mi zajlik a politika színfalai mögött, kinek áll érdekében a szocialista Molnár Zsolt gyengítése. Közel tucatnyi országos politikussal beszéltünk, az MSZP-től a baloldali szövetségesein keresztül a Fideszig, és ha csak a negyede igaz annak, amit mondtak, akkor a Molnár-ügy mögött hatalmas erők mozognak, mindenki harcol mindenkivel. Vagy csak paranoiásak lettek a politikusaink.


Index: Molnár Zsolt a Fideszt védte az MSZP-ben

Nemcsak az állítólagos szkinhedmúlt jelent foltot a szocialista Molnár Zsolt pályáján, hanem kampányfőnökként is túl sok engedményt tett a Fidesznek, nem támogatta például, hogy Rogán Antalt vagyonnyilatkozata miatt támadta a baloldali szövetség április 6-a előtt – írja az Index.


Csurkától a Fideszen át az MSZP-ig – Molnár Zsolt pályája

Nem volt szkinhed, de jobboldali, esetenként szélsőséges nézeteket vallott – így emlékeznek osztálytársai a kamasz Molnár Zsoltra. Az MSZP-s politikus 2002-ben még a Fidesznek dolgozott, ám a szocialisták választási győzelme után a baloldalon futott be politikai karriert. Az eddigi nyilatkozatait összevetve, 2002-ben volt egy olyan időszak, amikor egyszerre dolgozott a Fidesznek és az MSZP-nek. A szocialista kampányfőnök politikai pályaíve. Molnár Zsolt azt mondta, keresztényszociális elveket vallott, szélsőséges eszméket sosem támogatott.


Kétmilliót is adna a Fidesz a miskolci "gettókból" elköltözőknek

A miskolci "gettók és nyomortelepek" felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely. Az ezt tartalmazó javaslatot a csütörtöki közgyűlés elé terjesztik - közölte Soós Attila, a frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján. A frakció terve szerint másfél-kétmillió forintot kapnának mindazok, akik elköltöznek a megjelölt városrészekből Miskolc határán kívülre.


Szijjártó nem hallott róla - kormánypártiak a volt szkinhed jelöléséről

A 2014-es választások utáni parlament alakuló ülésére tartva kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról: milyen érzéseket kelt bennük, hogy egy egykori szkinhed - a Jobbik által javasolt Sneider Tamás - lehet az Országgyűlés egyik alelnöke. Szijjártó Péter nem is hallott róla, Selmeczi Gabriella pedig Hoffmann Rózsához hasonlóan az alakuló ülés napján nem foglalkozik ilyesmivel. L.Simon László nem örülne neki.


Orbán letiltotta a "konszolidáció" szót

Frakcióülést tart a Fidesz egy nappal az új parlament megalakulása előtt. Rogán Antal marad a frakcióvezető, de csak ideiglenesen. Orbán Viktor pedig letiltotta a képviselőknél a konszolidáció szó használatát. Orbán Viktor beiktatását nagygyűlésen ünneplik majd meg a Kossuth téren.




A Fidesz megvédi a magyar akácot is

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP - közölte Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.


Több pénzt ad az állam a Jobbiknak, mint az MSZP-nek

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét.