#Fidesz


VV: Fidesz, egy párt leválthatatlan vezetővel

Orbán három meglepetésszerű vereségbe vezette pártját, mégis a Fidesz első embere maradhatott. Két évtizede elhiteti szélesebb környezetével saját vezetésének nagy ígéretét, miközben mindabból rettentően keveset volt képes megvalósítani – írja a Véleményvezér blog.


Molinóval várja a Fidesz a székházfoglaló tüntetőket

Önként jelentkezett péntek délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai fogdájánál az a két székházfoglaló, akiket kerestek napközben a rendőrök, de nem találták meg őket, mert rossz címre mentek. Egyikük, Misetics Bálint a hvg.hu-nak azt mondta: állnak a rendőrség rendelkezésére. Közben a Lendvay utcai Fidesz-székházra hatalmas molinót tettek fel "Békés ünnepet!" felirattal.



"A Fidesz a legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzék ellen"

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a Fidesz a "legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására". Szabó Tímea, a PM társelnöke erről annak kapcsán beszélt az MTI-nek, hogy péntek reggel a rendőrök előállítottak a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik március elején részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának "elfoglalásában".



TGM: Üdvözlet a győzőnek

Születésnapi megemlékezés a 25 éves Fideszről, a mozgalom nélküli mozgósításról mint a szubjektivitás látszatát keltő jéghideg technikáról, a saját tréfáin göcögő Orbán Viktor modoráról és a „valahogy tovább vacakolni” heroikus jelszaváról.


Szorongásaink kifürkészéséből profitál a Fidesz

Ismét kifogta az ellenzék vitorlájából a szelet a Fidesz. Bár a bizonytalanok kezét megkötő regisztrációt az Alkotmánybíróság kilőtte, a rezsicsökkentéssel egy olyan kampányfegyvert vetett be a kormánypárt, mellyel a magyarok legfőbb félelmeire, szorongásaira adhat választ. Hiába magas még mindig az elégedetlenek aránya, még a bizonytalanok körében is a Fidesz tudott újabb támogatókat szerezni.



Orwelli törvényt készül elfogadni a Fidesz

Bármely ok vagy gyanú híján is nemzetbiztonsági vizsgálat alá lehetne vonni rendőröket, katonákat, igazságügyi dolgozókat és titkosszolgákat, ha a parlament elfogadja a Fidesz új javaslatát a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosításáról. Az érintettek meg sem ismerhetnék a vizsgálatok eredményét, és jogorvoslati lehetőségük sem lenne a következményekkel szemben. A tervet az ombudsman és az ügyészség is komoly kritikával illette.





Garázsajtónak nyomta az intézkedő rendőrt egy fideszes képviselő

Kivették az utcai szolgálatból azt a rendőrt, aki egy befolyásos kaposvári önkormányzati képviselő ellen intézkedett. A ma már külföldön dolgozó rendőr és járőrtársa hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett, az ügyészség harmadszorra fut neki az ügynek – írja a Nol.






Együtt-PM: "ez csak az első lépés a korszakváltás felé"

Dunakeszi az első lépés a korszakváltás felé - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség azután, hogy az általa támogatott független jelölt a második helyet szerezte meg vasárnap a dunakeszi 7-es számú választókerületben tartott voksoláson, megelőzve minden más ellenzéki jelöltet.


A Fidesz jelöltje nyert Dunakeszin

Benkő Tamás, a Fidesz jelöltje győzött a dunakeszi 7-es számú egyéni választókerületben tartott időközi képviselő-választáson, amire a korábbi képviselő halála miatt került sor - közölte a voksok összeszámlálását követően a település jegyzője.