#Fidesz

Rendkívüli ülésen boncolja a Fidesz a költségvetést

Előrehozták a jövő évi költségvetés vitáját a Fidesz frakciójában: a kormánypárti képviselőcsoport vezetői rendkívüli ülésen, pénteken vitatják meg a kabinet javaslatát – értesült a hvg.hu. Több fideszes képviselő szerint komoly lobbik indultak be a megszorító büdzsé átírására.



Börtönt kapott a volt Fidesz-tanácsadó

A Debreceni Ítélőtábla ma jogerősen három és fél év letöltendő börtönre ítélte különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás miatt Varga Tamás Sándor üzletembert, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját.




Tarlós az időjárásról beszélgetett Simicskával

Az ország adottságai miatt Budapest szerepe súlyos következmények nélkül nem degradálható, és az is degradálás, ha a főváros 23 részre esik szét – mondta Tarlós István a Népszavának. A kérdésre, hogy ismeri-e Simicska Lajost, azt felelte: ismeri, találkozott is vele pár hónapja, "a nagypolitikáról, az időjárásról és a család intézményéről" váltottak szót.


Fidesz-népszerűség: nagyon magasról indult, ezért esett ekkorát

A Medián Közvélemény-kutató Intézet ügyvezető igazgatója szerint az ellenzéki pártok együttes támogatottsága a Jobbik nélkül meghaladja a kormánykoalíció támogatottságát, és ez növelheti egy koalíció esélyét. A Tárki vezető kutatója azonban úgy véli, amíg ezek a pártok nem vállalják nyíltan, hogy szövetségre lépnek egymással, addig csak találgatni lehet.



Tóta W.: Ó, ió, ció, regisztráció!

Amikor a Fidesz a választási törvény körül kezd babrálni, teljesen adekvát a pavlovi reakció: fedezéket keresni, és onnan átkozódni, meg azonnal feljelenteni őket a Nemzetközi Atomenergia Bizottságnál. Sőt, ez általában bármely unortodox ötletük elhangzásakor jogos. De a választás előtti regisztráció miatt éppenséggel kár izgulni.




Még nem ért véget az Orbán-kormány átalakítása

Még mindig nem zárult le az egy hónappal ezelőtt hivatalosan is bejelentett kormányátalakítás: bár Orbán Viktor május közepén azt nyilatkozta, hogy az „egésszel készen van”, még most is folyik a törvények hozzáigazítása az új szervezethez, ráadásul a kormányzati kommunikáció átalakítása sem ért még véget. A folyamatban lévő központosítást a miniszterelnök állítólag a nemzetközi helyzet fokozódásával és a hazai politikai támadások erősödésével indokolta.


18 év lesz a tankötelezettség korhatára, ha nyer az MSZP

A Fidesz szerint általános tapasztalat a közoktatásban, hogy akik önszántukból nem akartak tanulni 16 éves koruk után, sokszor ellehetetlenítették az iskolai munkát. A kormánypárt szóvivője így reagált a szocialista Gúr Nándor közleményére, amelyben a képviselő megerősítette, hogy kormányra kerülve az MSZP haladéktalanul visszaállítja a tankötelezettség korhatárát 18 évre.


Boross-sal kenné el végleg a Fidesz az ügynökmúltat?

Az ügynökmúltat is vizsgáló Nemzeti Emlékezés Bizottságát sajtóhírek szerint az a Boross Péter exkormányfő vezetné, aki a rendszerváltás óta mindent megtett annak érdekében, hogy az ügynökmúltat ne lehessen tisztázni a nyilvánosság előtt. Paradox módon az emberiesség elleni kommunista bűnöket is vizsgáló leendő bizottság élére kiszemelt Boross számlájára írható az is, hogy Magyarország haláláig bújtatta a román kommunista rezsim egyik legkegyetlenebb alakját.






Szavazótáborok: Fidesz 1,4 millió, MSZP 1,2 millió

Bár június elején a Fidesz is növelte valamelyest (16-ról 17 százalékra) a támogatottságát, az elmúlt hetek nyertese az MSZP: a május eleji 12-ről 15 százalékra bővült a szavazótábora. Eddigi csúcsára ért az LMP is, amely a választásra jogosultak 6 százalékának támogatását élvezi és aktivizálódtak némileg a választópolgárok is - állapította meg az Ipsos a június legelején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásában.


Egyszerűbb adóbevallást ígér 2013-ra a Fidesz

Zajlik a magyar adórendszer radikális átalakítása, amelynek során jövőre lényegesen egyszerűsödik az adóbevallás rendszere - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a szocialista Burány Sándor csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.