Tapolcán a Fidesz 62, az MSZP 26 százalékot kapott
Császár László 47 éves agrármérnököt, közgazdászt, a Fidesz jelöltjét választották meg polgármesterré vasárnap Tapolcán.
Császár László 47 éves agrármérnököt, közgazdászt, a Fidesz jelöltjét választották meg polgármesterré vasárnap Tapolcán.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöksége nyilvánvaló provokációnak tartja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését
MTI
A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor.
MTI
A Fidesz szerint a szocialisták nem csak saját magukat, hanem egész Magyarországot lejáratják és nevetségessé teszik, a legnagyobb ellenzéki párt továbbra is új választások kiírásában látja a megoldást - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.
MTI
Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató szombati konferencián.
MTI
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján. Egyben pedig az "erősebb állam" mellett érvelt.
MTI
A válságkezelő mekkmester szerepére keresnek a szocialisták színészt, de komoly, felelős ember ebben a komédiában nem vesz részt - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy könyvbemutatón, ahol helyes döntésnek nevezte, hogy Surányi György elutasította a miniszterelnök-jelöltséget.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppártnak (KDNP) a Fidesszel közös kampánya lesz az európai parlamenti választások előtt, amelyben a frakciószövetség kisebb tagja jelenlegi EP-képviselőjével, országgyűlési képviselőivel, valamint csaknem 2500 helyi önkormányzati testületben dolgozó politikusával a szövetségi politika jegyében vesz részt - mondta a párt szóvivője.
MTI
Gyurcsány nélkül, szakértői kormány esetén tárgyalna a Fidesz a szocialistákkal - legalábbis egykor ezt mondta. A helyzet azóta nagyot változott, a Fidesz számára egyedül csak az előrehozott választás fogadható el. Milyen stratégiát várhatunk most a fiatal demokratáktól? Elképzelhető-e, hogy túlfeszítik a húrt? Egyelőre inkább úgy látszik, semmi okuk együttműködni, aratásra készülnek.
unknown
Lerövidítené az országgyűlési választások kiírásának törvényi határidejét a Fidesz és a KDNP, hogy mindenképpen a júniusi európai parlamenti választással egy időben lehessen megtartani egy előre hozott parlamenti voksolást - jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke
MTI
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát - mondta Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján.
MTI
A Fidesz lát még esélyt arra, hogy csütörtökig döntsenek a pártok a parlament feloszlatásáról - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője az RTL Híradó reggeli kiadásában.
unknown
Még a helyzetértékelésben sem értettek egyet az ellenzéki pártok azon a hétfői egyeztetésen, amelyet az MDF hívott össze, hogy tárgyaljanak egy közös miniszterelnök-jelöltről.
MTI
Nem kerül hétfőn napirendre a Fidesz kezdeményezése a parlament feloszlatásáról, mert a házszabálytól való eltérést nem támogatta az MSZP és az SZDSZ - közölte Szili Katalin a házbizottság rendkívüli ülése után.
MTI
Orbán Viktor szerint egyetlen megoldás létezik a jelenlegi helyzetben, vissza kell adni a választópolgároknak a döntés jogát, minden más forgatókönyv komoly kockázattal és gazdasági veszteséggel jár.
MTI
Tölgyessy Péter szerint a szocialisták szinte bizonyosan képesek lesznek az új kormány megalakítására, az új kormányprogram kidolgozására. "A Fidesz is sok tekintetben csapdában van. Túlzott felelősséget hárított Gyurcsányra, ami nagyon gyorsan az ő felelősségévé válhat." - fogalmazott a Kossuth Rádió reggeli műsorának adott interjújában.
hvg.hu
Az MSZP képviselői készek mandátumot adni egy "széles társadalmi bázisú" kormány létrehozásához - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, a párt alelnöke az MSZP-frakció hétfő reggeli ülése előtt újságíróknak.
MTI
A Fidesz semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozik egy új kormányról, hanem hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap, Budapesten, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc közölte: nyitott, nemzeti kormányt szeretnének a szocialisták.
MTI
Megkezdődött vasárnap délelőtt az MSZP elnökségének ülése. Az MSZP egy évre keres új miniszterelnököt, miután Gyurcsány szombaton bejelentette: új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. AZ SZDSZ nem törekszik semmiféle koalícióra, a Fidesz feloszlatná az Országgyűlést. Az MDF a többi párttal tárgyalna.
MTI
A szlovák kormányfő "pragmatikus és racionális politikusnak" minősítette Gyurcsány Ferencet. Kijelentette: Gyurcsány távozása esetén a kormány éléről nem tudja megjósolni, milyen is lesz a belpolitikai helyzet további alakulása Magyarországon.
MTI