Ha hihetünk Németh Szilárdnak, a héten már tényleg a parlament elé kerülhet a szuverenitási törvény
Erről árulkodik a rezsibiztos friss posztja.
Erről árulkodik a rezsibiztos friss posztja.
hvg.hu
A párt a Fidesz kongresszuson elhangzott miniszterelnöki beszédre reagált akkumulátorgyarmatosításnak nevezve a kormány politikáját.
hvg.hu
Bár Orbán Viktort számon kérte Toroczkai László, hogy “békepárti” politikusként miért nem akar tűzszünetet Izraelben, a szélsőjobboldalon is enyhe fordulat áll be, aminek az egyik jele, hogy a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban semleges állásponton van a Mi Hazánk. Ez a változás a nyugat-európai szélsőjobboldalon is érzékelhető, miközben a radikális jobb és a radikális baloldal mintha éppen helyett cserélne. A Fidesznek azonban elemi érdeke, hogy legyen egy nála radikálisabb nézeteket valló párt, persze csak ellenzéki szerepben.
Dezső András
Harmincadik, jubileumi kongresszusát tartotta a Fidesz, ahol Orbán Viktor egyszemélyi vezetése továbbra is megkérdőjelezhetetlen. A beszédekben szóba kerültek a jövő évi önkormányzati választások – "Geri és Feri alkalmatlanok" – valamint az EP-választás – Brüsszel és a "genderpropaganda" –, Orbán Viktor pedig nindzsa-kormányzást hirdetett.
A művészeti központ működésében 25 éve vezető szerepet játszó Szabó György visszavonul. Azt mondja, jöjjenek a fiatalok, már ha lesz, aki eléggé motivált ahhoz, hogy egy 2010 óta büntetett, pénzügyileg kiszárított, „politizálásra" kényszerített területen vállalja a küzdelmet bármelyik hatalommal. Interjú.
A jövő évi európai parlamenti választások lehetséges kimeneteleit, a pártcsaládok várható mozgásait elemzi cikkében a brit lap szerzője.
hvg360
Ezt a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté jelentette be a Facebookon.
hvg.hu
A párt esedékes tisztújító rendezvényén az is kiderül, hogy az alelnökök személye változatlan marad-e.
hvg.hu
Bár jóval bővebb, érdemben csupán néhány pontban különbözik a tavasszal beadott, illetve a jelenleg érvényben lévő szabályozástól az a tervezet, amit kedden benyújtott a kormány a parlament elé vendégmunkástörvényként. A tervezettel inkább politikai célja lehet a Fidesznek, hiszen egyszerre próbálják kifogni az ellenzéki vitorlákból a szelet és megnyugtatni a saját választóikat.
Kacskovics Mihály Béla
Gyenes Réka
Toroczkai László nem megy Brüsszelbe, de nem kizárt, hogy ő vezeti majd a Mi Hazánk EP-listáját. A pártelnök a HVG-nek adott interjúban arról beszélt, véleménye szerint a DK és a Fidesz áll amögött, hogy a Jobbik mellett a két volt pártelnök is aktivizálta magát, és Volner Jánost is „hazahívták" Szingapúrból.
Különös módon finomhangolta az építményadóról szóló rendeletet a fideszes vezetésű belvárosi önkormányzat.
hvg.hu
A Medián 2023. szeptember-októberében végzett mérése több összefüggésben, különféle szempontok szerint is mutatja a Fidesz, az ellenzék, és a Mi Hazánk szavazótáborainak összetételét. Íme az ábrák.
unknown
Ha nincs is realitása, hogy a Mi Hazánk a hatalom közelébe kerüljön, a magát ellenzéki pártként feltüntető tömörülés az EP-választásokon szavazatokra válthatja, hogy notórius feljelentőként, törvények ötletadójaként minisztereket ugráltat. Hosszú távon ők garantálhatják a kétharmadot.
A Mi Hazánk és a Kutyapárt tábora csökkent a szeptemberi adatokhoz képest.
hvg.hu
A politika iránt érdeklődő bejövő generáció kialakult ellenségképpel rendelkezik, és ez a Fidesz – mondta a hvg360-nak adott interjúban Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezető professzora, az MTA levelező tagja. Az elmúlt egy évben „hirtelen sokasággal" tűntek fel olyan kis szellemi körök, amelyek mást akarnak. De mire juthatnak egy olyan rendszerben, amely lényegéből fakadóan nem fogadja el az autonómiákat? Mit tart a cselekvést nem vállalók hisztijének? A Kovách Imrével készült interjú a társadalmi törésvonalakról és a lehetséges jövőről szóló cikksorozatunk második része.
Windisch Judit
Az országban elsőként, olyan romastratégiát dolgozott ki a józsefvárosi önkormányzat, amely erősítené az esélyegyenlőséget, és a kerületben nagy számban élő egyedülálló anyák számára is biztonságot teremtene.
Martini Noémi
Egy friss kutatás szerint még a fideszesek 27 százaléka is ellenzi a CATL gyárának megépítését.
hvg.hu
Halley-üstökös, Paks II., Biodóm, uniós források, Fidesz-szövetségesek Európában – ha szerencsénk van, mind az ötöt megéljük, de az biztos, hogy utóbbi kettőt nem a közeljövőben. Közéleti podcastunkban megnéztük, most éppen miért nem kapunk EU-pénzeket, miért hamis Orbán megérzése a jövő évi EP-választásokkal kapcsolatban, és képes lesz-e Európa a két háborút egyidejűleg menedzselni.
hvg.hu
Kész a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvényjavaslata, de az uniós tárgyalások miatt kivárnak a parlamenti benyújtásával.
Októberben a párválasztók körében még erősödött is a kormánypárt, a Momentum viszont féléves mélypontra került.
hvg.hu