Az építőipart is megkínálják Matolcsy hiteléből
Nemcsak a hitelfelhasználás köre bővült, de a kölcsönök lehívásának idejét is kitolták egy évvel.
Nemcsak a hitelfelhasználás köre bővült, de a kölcsönök lehívásának idejét is kitolták egy évvel.
Március 16-án indul az NHP+, a jegybank kiterjesztett hitelprogramja, amely a magasabb kockázatú kkv-k számára kínál hitelfelvételi lehetőséget.
A cégek innovációs tanácsadás igénybevételére és a nemzetközi piacra lépést támogató marketingtevékenységre használhatják az összesen 1 milliárd értékben megpályázható forrást.
Két megtörtént eseten keresztül mutatták be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) munkatársai a napi.hu-nak, hogy csalják el az uniós támogatásokat a vállalkozások.
Egymás rekordjait döntögetik a közösségi finanszírozási kampányok, melyek keretében induló vállalkozások dollármilliókat kalapoznak össze olykor sokat ígérő, olykor pedig egészen abszurd tervek megvalósítására. Az utóbbi időben több magyar projekt is zajos sikert ért el, de voltak, akik nem jártak szerencsével. Őket kérdeztük, hogy nyerték meg a támogatókat maguknak, vagy hogy éppen miért nem adakoztak nekik, hogy kell-e adózniuk, és hogy mire lehet jutni az így kapott összeggel. A siker és a bukás receptjei.
A következő ciklus uniós forrásai nem csak növekedési lehetőséget rejtenek magukban, de kockázatot is: egy rosszul kivitelezett beruházás lerombolhatja nehezen felépített vállalkozását.
A jegybanki hitel tavaly és idén is viszi a pálmát a kisvállalkozások körében, azonban nem mindenkinek hozzáférhető. A Bankmonitor összegyűjtötte, miken csúszhat el cége hitelkérelme, és megmutatja, hogy a Növekedési Hitelprogramon túl is van világ.
Két magyar cég is nyert az uniós Horizont 2020 keretprogram pályázatának második fázisában, ami eddig példa nélküli siker. Ezzel a cégek összesen 2,5 millió euró értékben valósíthatnak meg innovatív tevékenységeket.
A korábbi belvárosi polgármester arra kíváncsi, honnan van pénze a kormány ellen tüntetőknek. Mi a helyében mélyen hallgatnánk.
Történelmi mélypontra zuhant a rubel dollárral szembeni árfolyama, drasztikusat lépett az orosz központi bank, beszakadt a tőzsde is, a tőke pedig menekül Oroszországból. Mi lesz itt? Összeomlik Oroszország? És a magyar élelmiszeripar? És mi lesz a forinttal? Elmagyarázzuk.
Egy kutatás eredményei szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka élt pályázati forrásokkal és mindössze 55 százalékuk hallott egyáltalán a lehetőségről.
A tegnapi naptól 10 milliárd fejlesztési támogatásra pályázhatnak a kisvállalkozások, sőt, a kormányzat tervezi a keretösszeg megemelését.
Kelet vagy Nyugat? Mérlegre tettük, hogy ha pusztán a pénzügyi oldalát, pragmatikusan nézzük, akkor Putyin orosz elnöknek (és a kínai elnöknek) vagy Juncker, az Európai Bizottság elnökének (és az amerikai elnöknek) az ölelése lehet-e kifizetődőbb Magyarország számára.
Azzal a gondolattal jobb, ha a fiatalok, de még a most negyvenesek is megbarátkoznak, hogy elég kevés nyugdíjra számíthat majd az államtól az, aki 20-30 év múlva nyugdíjba megy és nem volt akár csak átlagos bejelentett fizetése. Hihetetlen probléma lehet már 2040-re az időskori szegénység, erre valamit ki kell találni. Egy mindenkinek járó minimumnyugdíj segíthetne ezen. Gondolná, hogy a 40 ezer forintos alapnyugdíjnak már örülni kell? Az alapnyugdíj koncepciójában ugyanakkor komoly buktatók is vannak, de elvetni azért sem tanácsos, mert lehetne ezzel a minden bizonnyal erőteljesen jelentkező polarizálódást tompítani.
A jövőben nem lehet majd állami kórházban magánegészségügyi szolgáltatást nyújtani – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szerdán egy budapesti konferencián. Zombor Gábor szerint teljesen el kell majd különíteni az állami és magánszolgáltatói tevékenységet az egészségügyben, és a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár magánellátást nem fog finanszírozni.
A bürokrácia leépítése, a magyar kkv-k helyzetbe hozása, és a hitelintézeti rendszer átalakítása – ezeket tartja legfontosabbnak a jegybankelnök.
Eddig 1103,7 milliárd forintra kötöttek a bankok és ügyfeleik több mint húszezer nhp-s kölcsönszerződést. Ez az összes kis- és középvállalkozói hitel megközelítőleg 24 százaléka, az összvállalati hitelállománynak pedig több mint a tizede. Íme, három példa a több mint 20 ezerből.
1,6 százalékra mérséklődött a Széchényi Kártya éves nettó kamatszintje. Ez egy tízéves futamidejű hitel, 50 milliós felső határral, és akár használt eszközökre is fordíthatja.
Az MNB közzétette a szeptember 1-től érvényes kondíciókat, így a Növekedési Hitelprogram második szakaszában nem változnak jelentősen a feltételek.
Saját maga gyártotta le a tricikli összes alkatrészét, így az belekerült 2,5 millió forintba is, ettől lett egyedi a járgány, amiről kávét fog árulni egy olyan vállalkozó Debrecenben, aki amúgy állami alkalmazott is.