Nehezen állnak össze a fizetési listák
A cégvezetések és az emberierőforrás-szakértők idén még körültekintőbbek a béremeléseket illetően, mint bármikor korábban - írja a Népszabadság.
A cégvezetések és az emberierőforrás-szakértők idén még körültekintőbbek a béremeléseket illetően, mint bármikor korábban - írja a Népszabadság.
Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI-VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen - ismerteti a szerdai Népszabadság.
Jövő héttől minden előadás előtt felolvassák a közönségnek azt az önkormányzatnak írt és 107 dolgozó kézjegyével ellátott levelet, melyben kérik az elmaradt pénz átutalását.
Négyezer darab ötforintost kapott fizetésképpen egy férfi egy békéscsabai cégtől. Felmondtak neki és a maradék bérét, húszezer forintot fizették ki apróban. A zsáknyi fémpénz 18 kilót nyom. A céget szerdán nem lehetett elérni, de egy helyi hírportálnak azt nyilatkozták: az aprót ők is egy ügyfelüktől kapták - számolt be szerda este az RTL Híradó.
A női munkavállalók az idén átlagosan a férfiak alapfizetésének 93 százalékával kellett beérniük, emellett bónuszaik is alacsonyabbak voltak: a hasonló munkakörben dolgozó férfiak kifizetéseinek alig felét tették ki - derül ki a Hay Group nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.
Az alacsony fizetés miatt másodállást vállaló mentősök nincsenek jó egészségi állapotban, munkájuk fizikailag és érzelmileg is megterhelő. Ennek ellenére pszichológus nem jár nekik, rossz munkakörülmények között dolgoznak, képzésüket saját zsebből kell fedezniük. A szakállamtitkárság és az Országos Mentőszolgálat nagy fejlesztéseket ígér, az egyik fő cél, hogy a dolgozókat megtartsák.
Budapesten keresik a legtöbbet az emberek, de egyre több megye zárkózik fel a 200 ezer forintos átlagfizetésekhez - derül ki a Workania állásportál elmúlt három év fizetési adatait összesítő felméréséből.
Béremeléssel szállna szembe a - már az országon belül is jelentkező - agyelszívással a győri Rába - írja az Autopro.hu járműipari szakportál.
Több mint kétszáz ember egy hete hiába vár a fizetésére Tápiószőlősön - jelentette az RTL Híradója.
Tegnap módosult a tb-törvény a magánnyugdíjpénztári tagdíjak mértékével kapcsolatban. Eszerint az októberi bérfizetési lapon magánnyugdíj-tagdíj már nem szerepelhet, és az APEH-nak sem lehet utalni a 8 százalék magánnyugdíj-tagdíjat. Mi változik még?
A régiók eltérő fejlettségi szintjéhez igazodó, régiónként különböző összegű minimálbért vezet be a szlovák kormány a tervek szerint.
Az alvállalkozók hónapok óta nem tudnak fizetést adni a Margit hídon dolgozó munkásoknak - az ott dolgozó munkásokra hivatkozva erről számol be a Napi Ász.
Mintegy 25 százalékkal kevesebbet keresnek az osztrák nők, mint a férfiak, ez az egyik legnagyobbeltérés az Európai Unió országain belül - figyelmeztetnek munkavállalói szervezetek az Egyenlő Bérezés Napja alkalmából.
Egyre többen vesznek fel félmillió eurónál nagyobb fizetést Németországban a közpénzzel stabilizált bankoknál; egy vasárnapi lapjelentés szerint már 200 olyan bankmenedzser van, aki több mint 500 ezer eurót visz haza évente.
A Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint - derül ki a Merces fizetési felméréséből.
Elmaradt fizetése miatt zsarolta munkaadóját két férfi Nógrád megyében, a pénzátadás megbeszélt helyszínén mindkettejüket elfogták a rendőrök.
A Magyar Nemzet szerint Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke levelet írt az Európai Unió központi szerveihez, amelyben azt kifogásolta, hogy kétmillió forintra csökkentették a fizetését.
Nyugaton az álláshirdetésekbe gyakran beleírják, mennyi bért tudnak kínálni a munkáért, nálunk viszont általában a jelöltnek kell megmondania, milyen bérre számít. Miért tabu, ki mennyit keres vagy egy cég mennyit kínál egy pozícióért?
Az állami tulajdonú cégekre nem vonatkozik a bérplafon, de alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból.
Rekord összegű pénzt utaltak haza Bulgáriába a külföldön dolgozók az elmúlt egy évben; a Novinite hírportál idézi a bolgár nemzeti bank adatait, amelyek szerint a júniussal zárult évben 702,5 millió eurót küldtek haza. Ez az összeg - leszámítva a Bulgáriában élők 7,5 millió eurós külföldi átutalását - a GDP 2 százalékát teszi ki.