szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az állami tulajdonú cégekre nem vonatkozik a bérplafon, de alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból.

A 2 millió forintos bérplafonról szóló törvény a részben vagy egészben állami tulajdonú vállalatokra nem vonatkozik. Ennek ellenére az állami vállalatokat felügyelő, és a magyar állam érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. új vezetése "már számos esetben önállóan érvényesítette befolyását a jó erkölcsbe ütköző keresetek megakadályozására, és alkalmazni kezdte - az egyébként csak a közszférára érvényes  - 2 milliós bérplafont" - közölte a tárca.

Az MFB honlapján közzétett információk szerint a bank vezérigazgatója 2 millió, a vezérigazgató-helyettesek 1,9 millió forintot keresnek, ezen felül az alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumot kaphatnak, és a helyetteseknek jutalom is adható. Az MNV-nél a vezérigazgató és az általános vezérigazgató-helyettes 2 millió forintot keres, és maximum 10 havi prémiumot kaphatnak előre meghatározott, konkrét feladatok teljesítése esetén az MNV honlapján közölt adatok szerint.

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatójának személyi alapbére ugyancsak 2 millió forint, és legfeljebb a személyi alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumban részesülhet a feladatok maradéktalan teljesítése esetén. A három vezérigazgató-helyettes 1,692 millió, 1,7 millió, illetve 1,9 millió forintot keres; prémiumukat a személyi alapbér 60 százalékában állapították meg. A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának alapbére is 2 millió forint, teljesítménybére az alapbér legfeljebb 80 százaléka lehet.

A Magyar Postánál is azt közölték, hogy a cégnél nincs olyan vezető, aki 2 millió forintnál többet keresne, bár a vezetőváltásokat megelőzően voltak ilyenek. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató is 2 millió forintot keres, a két vezérigazgató-helyettes ugyanakkor 2,3 millió, illetve 2,5 millió forintot, és a társasági mutatók teljesülése esetén az egyéni prémiumfeladat kiírás szerint mindhárman maximum 80 százalékos prémiumban részesülhetnek.

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban