Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egyre többen vesznek fel félmillió eurónál nagyobb fizetést Németországban a közpénzzel stabilizált bankoknál; egy vasárnapi lapjelentés szerint már 200 olyan bankmenedzser van, aki több mint 500 ezer eurót visz haza évente.
A 2008-ban elmélyült pénzügyi válságban megrendült bankokat tízmilliárdokra rúgó tőkeinjekcióval stabilizálta a német állami bankmentő alap (Soffin), amely a segítségért cserébe egyebek között félmillió euróban szabta meg a vezetői fizetések felső határát. A szabály azonban csak az igazgatóságra vonatkozik, az alsóbb szintekre nem, így aztán például a 18,2 milliárd euróval megtámogatott Commerzbankban már 50 menedzser keres többet Martin Blessing vezérigazgatónál, akinek járandósága költségtérítéssel együtt éppen 500 ezer euró - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap.
Összesen kétszáz a forintban számolva bő 55 milliónál nagyobb éves fizetésért dolgozó bankmenedzser Németországban. Ráadásul ismét vannak milliós nagyságrendű járandóságok - mondták az adófizetők pénzén konszolidált bankok gazdálkodását ellenőrző szakemberek. A vizsgálat szerint a Soffin szabályaiban előírt összeghatárnál többet kereső menedzserek tartományi bankoknál is dolgoznak - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Összesen nyolc tartományi - vagyis a szövetségi államok többségi tulajdonában álló - bank működik Németországban. Ezekből négy szorult állami segítségre, köztük a bajorországi BayernLB, a magyar MKB Bank Zrt. anyabankja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.