Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fizikus

hvg.hu Instant tudomány

Ritka bepillantást nyerhetünk Stephen Hawking magánéletébe

"Meg lennék átkozva, ha azelőtt halnék meg, hogy megfejtem az univerzum dolgait" – nyilatkozta a BBC-nek a világhírű fizikus, aki az eutanáziát sem utasítaná el, ha akkora fájdalmai lennének, vagy ha úgy érezné, hogy már csak teher a környezete számára. Hawking szeretne újra úszni és sajnálja, hogy betegsége miatt nem tudott játszani a gyerekeivel.

hvg.hu Világ

Az eutanázia mellett érvelt Stephen Hawking

„Ha az állatokat nem hagyjuk szenvedni, az embereket miért?” – tette fel a kérdést a BBC-nek adott interjúban Stephen Hawking fizikus, aki szerint a halálos betegségekben szenvedők számára engedélyezni kéne az eutanáziát.

hvg.hu Tech

Ez volt a világ legelső röntgenfelvétele

Az első röntgenfelvételt Wilhelm Konrad Röntgen német fizikus készítette 1895. decemberében, nem sokkal az után, hogy egy fotólemeznek köszönhetően felfedezte a később róla elnevezett jelenséget, illetve technikát.

MTI Tech

Simonyi Károlyról neveztek el előadótermet a Műegyetemen

Simonyi Károly fizikus halálának tizedik évfordulója emlékére a tudós nevét viseli a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) villamosmérnöki és informatikai karának előadóterme, a hétfői ünnepélyes avatáson jelen volt a kiemelkedő egyetemi tanár fia, Charles Simonyi szoftverfejlesztő, az Intensoft elnök-vezérigazgatója.

MTI Tech

Meghalt Horváth Zalán fizikus

Meghalt életének 68. évében Horváth Zalán fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta a hírt az MTI-vel az intézmény.

MTI Tech

Elhunyt Deutsch Gyula fizikaprofesszor

A belgiumi Woluwé Saint-Lambert-ben 80 éves korában elhunyt Deutsch (Jules) Gyula fizikus, a Leuveni Katolikus Egyetem professor emeritusa - közölte kedden a család.

MTI Tech

Angliai magyar kutató rögzítette először a Nap zenéjét

Erdélyi Róbert, más néven Robertus von Fáy-Siebenbürgen, a Sheffieldi Egyetem professzora és munkatársai rendkívül érdekes jelenség hangjait rögzítették nemrégiben. A brit Telegraph online kiadása szerint sikerült felvenniük a Nap hangját, pontosabban a nap "mágneses hurkainak zenéjét".

MTI Tech

Első ízben észlelték a "kaméleon" neutrínót

Első ízben sikerült olasz fizikusoknak észlelniük, hogy miként alakul át a töltés nélküli részecske, a neutrínó egyik típusa a másikba: a kísérlet segíthet megfejteni a világegyetem egyik fő alkotórészének, a sötét anyagnak a titkait - jelentette be a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) az itáliai Gran Sasso Nemzeti Laboratórium közleményére hivatkozva.

MTI Tech

Még több "kísérteties" fényrészecske

A fény Albert Einstein által "kísérteties távoli hatásként" leírt tulajdonságát kutató izraeli tudósoknak sikerült minden eddiginél több - szám szerint öt - foton állapotát összekapcsolniuk.

hvg.hu Tech

Párhuzamos világok: miért nem alszanak a fizikusok?

Vannak párhuzamos univerzumok? Mi a helyzet a valósággal? Van egyáltalán értelme megismerni azt, ami körülvesz minket? Áttekintésünket olvashatják a New Scientist alapján a Quantum to Cosmos fesztivál azon kérdéseiről, amik miatt a fizikusok álmatlanul forgolódnak párnáikon.

MTI Tech

Jobban van a "világegyetem ura"

Stephen Hawking családja bízik a matematikus-fizikus teljes felépülésében abból a mellkasi fertőzésből, amely miatt kórházba került.

1 2
„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

„Megalázó alamizsna” – a 30 ezer forintos utalvány helyett nyugdíjkorrekciós törvényt vár egy nyugdíjasszervezet

Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

Megölték a Hamász vezetőjét

Megölték a Hamász vezetőjét

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Kösz, jól: Ételfüggő vagyok, ha alig várom, hogy este befaljak egy zacskó chipset?

Az otthona előtt robbantották fel Mariupol ostromának egyik orosz vezetőjét – videó

Az otthona előtt robbantották fel Mariupol ostromának egyik orosz vezetőjét – videó

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Már 1 milliárdan használják a Meta mesterséges intelligenciáját

Már 1 milliárdan használják a Meta mesterséges intelligenciáját

A címlapról ajánljuk