Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A fény Albert Einstein által "kísérteties távoli hatásként" leírt tulajdonságát kutató izraeli tudósoknak sikerült minden eddiginél több - szám szerint öt - foton állapotát összekapcsolniuk.
A Weizmann Intézet fizikusai a Science tudományos magazin pénteken megjelent számában tették közzé tanulmányukat az egyidejűleg két stabil kvantumállapotban létező fotonok előállításáról.
A kvantumteleportálásnak nevezett jelenséget például szupergyors kvantumszámítógépek készítésére lehet majd használni, igen gyors adatátvitel és feltörhetetlen titkosítás érhető el segítségével.
Jaron Silberger kutatásvezető a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy jelenleg még komoly akadály van az összekapcsolt kvantumállapotok létének demonstrálása és a gyakorlati alkalmazás között, mert ezek az állapotok igen törékenyek. A fotonok kvantumállapota ugyanis bármely külső beavatkozástól megváltozik.
A kutatócsoport Science-beli tanulmányban rámutatott, hogy korábban három volt a legtöbb foton, amelyeknél sikerült egyidejű összekapcsoltságot igazolni a vizsgálatok során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.