Pár nap múlva hazamehet a kórházból a thaiföldi gyerekcsapat
Sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy a mindannyian jól vannak, és már jó étvággyal esznek. Pár napig még figyelgetik őket, ha minden klappol, hazaengedik a csapatot.
Sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy a mindannyian jól vannak, és már jó étvággyal esznek. Pár napig még figyelgetik őket, ha minden klappol, hazaengedik a csapatot.
A csoport utolsó tagjai helyi idő szerint 17 óra 40 perckor - közép-európai idő szerint 12.40-kor - értek ki a szabadba. Ezt követően azonnal orvosi vizsgálat alá vetették őket.
Körülbelül két kilométert kell megtennie a barlangban rekedt thai gyerekeknek, ennek egy jó részét víz alatt.
Az első gyerekek már kijutottak a barlangból, de napokig tarthat a mentés.
Miközben a kiszabadításukon gondolkodnak, a mentőakcióban részt vevő búvárok élelmet és ellátmányt visznek a 12 fiatalnak és edzőjüknek.
Korábban olyan hírek érkeztek, amelyek szerint hónapokig is eltarthat a mentés a vízállás miatt. Ezt később azonban cáfolták. Közben telefonkapcsolatot építettek ki a gyerekekkel, és biztos, ami biztos, búvárkodni is megtanítják őket, ha úgy alakulna, hogy úszniuk kell.
Megvannak és élnek, de a vízszint miatt úgy tűnik, hónapokat kell még lent eltölteniük a diákoknak és edzőjüknek.
A tizenéves thai fiatalok edzőjükkel együtt ereszkedtek le a mélybe, még június 23-án, de az esőzések miatt bent rekedtek. Több mint egy hétig kutattak utánuk, mind megvannak, élnek.
Trump egy tavaly decemberi kijelentése miatt döntött így az izraeli Beitar Jerusalem labdarúgóklub. A csapat leginkább ultráiról ismert, akik magukat büszke rasszistáknak nevezik.
A kormányközeli lap szerint a férfi cége hitelre felvett pénzt adott kölcsön a ZTE focicsapatának, ez pedig jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek számít.
Focikupával avatták a magyarcsanádi műfüves pályát, amelynek kialakításába két egyház is besegített.
Az nem derült ki, mennyit költ pontosan Mészáros Lőrinc az eszéki focicsapatra, a 30 millió euró állítólag túlzás.
Nem lépett pályára az Arsenal elleni hétfő esti FA Kupa-mérkőzésen, mégis világszerte megismerték Wayne Shaw-t, az ötödosztályú Sutton United labdarúgócsapatának cserekapusát.
A bolíviai hatóságok előre szóltak a repülési tervet készítő diszpécsernek, hogy a tervezett úthoz nincs elég üzemanyag a hétfőn Kolumbiában lezuhant repülőgépen, de a diszpécser figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést – jelentette a bolíviai média.
A kolumbiai hatóságok 75-ről 71-re helyesbítették kedd este az ország északnyugati részén egy nappal korábban történt repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak számát, közölve, hogy a korábbi jelentésekhez képest négy emberrel kevesebb utazott a géppel.
A Chapecoense épp egy meccsre utazott volna, amikor lezuhant a gépe. A katasztrófát csak öten élték túl, köztük a csapat három játékosa.
16vagy 17 sérült van, közülük 7-et vittek kórházba, az egyik sérült súlyos állapotban van.
A tolvajok egyebek mellett telefonokat, kocsi kulcsot vittek el a váciak öltözőjéből pénteken – írja a Nemzeti Sport.
Sok nyűg van egy céges focizás megszervezésével, de még egy baráti kör rendszeres sporprogramja esetén is több mindenre kell figyelni. Épp ezért nagy segítség ez az ingyenes alkalmazás.
A Mészáros&Mészáros Kft. viszonylag olcsón jut az NK Osijeket működtető cég 62 százalékos tulajdonrészéhez, de vállalta azt is, hogy törleszti a klub adósságait, és egy jókora összeget letétbe is helyezett a horvátoknál.