Ingyenes kurzusokat indít a CEU Bibó István Szabadegyeteme Magyarországon
Képviseleti demokrácia válsága, bitcoin, fogyatékossággal élő emberek és a rájuk szabott szakpolitika – áprilistól ezekről is szól a CEU.
Képviseleti demokrácia válsága, bitcoin, fogyatékossággal élő emberek és a rájuk szabott szakpolitika – áprilistól ezekről is szól a CEU.
Először úgy tűnt, hogy a lány megfulladt, a boncolás szerint azonban erőszak áldozata lett.
A gyógyszerét akarta megszerezni a fiatal.
És még ellene indítottak eljárást.
Egy anyuka hosszú hónapok óta küzd azért, hogy halmozottan fogyatékos kisfiát valaki fejlessze.
Miközben a virtuális népharag a Down-szindrómás srácot kinéző konditermet büntette, sok más edzőteremben is nehéz dolga lenne egy fogyatékkal élőnek. „Jaj, szegények” – mondják rájuk, pedig ők is szeretnének sportolni, kikapcsolódni, és talán még zuhanyozni is utána. Lesz egy sportközpont, ahol természetes lesz, ha a látássérült, a szellemi fogyatékos és kilóival küzdő ép társuk "integráltan" izzad a futópadon.
Egy vállalkozás, amely úgy áll bele a piaci versenybe, hogy abból az adottságából kovácsol előnyt, ami első ránézésre sokak szerint akár a létét is megkérdőjelezhetné. Amely úgy nyereséges működésének gyakorlatilag első percétől kezdve, hogy éppenséggel a tartós üzleti sikertelenséget sem lehetne feltétlenül kudarcként értelmezni. Amely veszteségével sokkal többet veszítene az elmaradt profitnál, de amely számára mégsem a pozitív pénzügyi eredmény a legfontosabb. A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.
Bár pénteken még ellenezte Szilvásvárad képviselő-testülete, hogy fogyatékkal élők költözzenek hozzájuk, az egyik fideszes képviselő, Horváth László mára úgy viselkedik, mint aki mindig is támogatta volna az ügyet - hívja fel a figyelmet a 444.hu.
A fogyatékkal élők is boldogulhattak a Szigeten, de meg kell találniuk a megfelelő segítséget. Vak tudósítónk a Sziget zárónapján hallgatott meg néhány koncertet.
Csaknem 400 fogyatékossággal élő ember számára biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget az idén először meghirdetett speciális Erzsébet-táborok - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten. Az érintettek május 20-ig pályázhatnak.
A jövő évi költségvetésben feltüntetett másfél milliárdos elvonás 12-14 ezer szociálisan rászorult, súlyos fogyatékossággal élő személy ellátását veszélyezteti – tudtuk meg a szociális szférából érkező jelzések alapján. Pedig a Bajnai-kormány idején épp a szociális támogató ellátások alulfinanszírozottsága miatt vizionáltak nyomort és halottakat a jelenlegi kormánypártok. Az érintettek fel vannak háborodva, és a minisztériumtól várnak segítséget.
Példátlannak tekinthető koalíciót alkotva fogtak össze az esélyegyenlőség megteremtéséért a parlamenti pártok Weisz Fanni, a hallási fogyatékkal élő fotómodell kezdeményezésére.