Matolcsyék forintosítanák az autóhiteleket és a személyi kölcsönöket
A jegybank ügyveztő igazgatója szerint be kellene venni a forintosításból kimaradt autóhieleseket és személyi kölcsönnel rendelkezőket, és az MNB támogatja a tervet.
A jegybank ügyveztő igazgatója szerint be kellene venni a forintosításból kimaradt autóhieleseket és személyi kölcsönnel rendelkezőket, és az MNB támogatja a tervet.
A Magyar Nemzeti Bank szerint szükségessé válhat, hogy a bankok elengedjék a hitelesek adósságának egy részét – erre utal a Magyar Hírlapnak adott interjúban Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.
A devizahitelek átváltásáról szóló tértivevényes banki küldeményeknek alig 7 százalékát adták eddig postára – közölte a Magyar Posta Zrt. Fontos, hogy a bankok mielőbb postára adják a leveleket – írta a vállalat.
Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgát rendszerbe belépett devizahitelesekre is vonatkozik. Az árfolyamgátasoknak érdemes megfontolniuk, maradnak-e a törlesztőrészlet rögzítésénél, kockáztatva, hogy a gyűjtőszámlahitel lejárta után megugorhat a havi törlesztésük, vagy inkább vállalják a magasabb törlesztőrészletet.
Már csak két napjuk van a kedvezményesen végtörlesztő ügyfeleknek, hogy tízezer forintos díj ellenében igényeljék pénzügyi intézményüktől az elszámolást.
A pénzügyi intézményeknek e héten meg kell kezdeniük az elszámolást devizahiteles ügyfeleikkel, az érintetteknek április 30-ig meg kell kapniuk a tájékoztató levelet az elszámolás és forintosítás részleteiről. A bankok felkészültek a feladat végrehajtására.
Rogán Antal szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült a forintosítással és az elszámoltatással kapcsolatos törvényekből adódó feladatok végrehajtására.
Február 1-től hatályos a devizahitelek forintosítása, az átváltási árfolyamot a jogszabály a svájci frank esetében 256,47, az eurónál 308,97 forintos, a japán jennél pedig 2,163 forinton határozta meg. Szintén vasárnap lépett hatályba a fair bankokról szóló törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
A Fidesz frakcióvezetője szerint február elseje rendkívül fontos fordulópont a devizahitelesek számára, a forintosításról szóló törvénynek megfelelően a februári törlesztőrészleteket ugyanis már a rögzített árfolyamon kell fizetni.
A gyengülő euró miatt a forintosításban érintett euróhitelesek jobban járhatnak, ha kérik a mentesülést az átváltás alól – írta a Világgazdaság.
Vannak a szerencsések, akik már három hónapja kevesebbet fizetnek. Májustól azonban már mindenkinek az új törlesztőrészletet kell utalnia. Sőt, lehet még lejjebb is menni.
A hitellel rendelkezők többsége nem hiszi, hogy jól járhat egy hitelcserével, pedig megéri kalkulálni és 2-3 évente összehasonlítani a lehetőségeket, ugyanis így akár több százezer forintot is spórolhat.
A veszteségeket a devizahitelek átszámolása, valamint a szlovák és a magyar bankadó okozta a csoportnak – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató. Az igazgatóság 145 százalékos osztalék fizetését indítványozza a közgyűlésnek.
Az ügyfelek zömének egyelőre nincs más teendője a banki elszámolások kapcsán, mint várni a pénzügyi intézmény értesítő levelét, az elszámolás ugyanis automatikus. Azoknak azonban, akik kedvezményes feltételekkel végtörlesztették hitelüket vagy a velük szembeni követelés már követeléskezelőhöz került, kérniük kell az elszámolást.
Így készülnek a bankok a devizahitelek elszámolására és forintosítására. Van, amelyik külön irodát is létrehozott a projektre.
Lezárt hitel vagy a tartozást meghaladó elszámolási összeg esetén ha az adósnak nincs az elszámoló banknál vezetett fizetési számlája, akkor be kell jelentenie azt a fizetési számlaszámot, ahová a kifizetett összeg utalását kéri, vagy nyilatkoznia kell arról, hogy a bankfiókban pénztári készpénzkifizetéssel szeretné átvenni az összeget - közölte az OTP Bank.
Az Erste Bank az elszámolás és a forintosítás keretében több mint 400 ezer érintett kölcsön- és lízingszerződéshez kapcsolódóan mintegy 50 féle értesítőlevelet küld ki ügyfeleinek - közölte a pénzintézet hétfőn. Húszmilliárdot már jóvá is írtak az elmúlt hétvégén.
Az osztrák Erste Group bankcsoport 42 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi negyedik negyedévet az előzetes adatai szerint, pedig 2013 negyedik negyedévében még 370,3 millió eurós vesztesége volt.
Egyenajánlat lesz, és minden érintett jelzáloghiteles megkapja.
A devizahitelek forintosítása nyomán a jegybanknak mintegy 136 milliárd forintos nyeresége keletkezett, ebből 100 milliárd forintot a jövő éveket terhelő esetleges veszteségekre fordít, a fennmaradó összeggel a tervek szerint az eredménytartalékot emeli meg – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).