#forintosítás




Már tárgyalnak az autóhitelek forintosításáról
 

Már tárgyalnak az autóhitelek forintosításáról

Ugyanazon az árfolyamon forintosítanák az autóhiteleket, személyi kölcsönöket, mint a lakáshiteleket – értesült az RTL Híradó. A kormány akár adókedvezményt is adna a bankoknak a kedvező árfolyamért cserébe. Az adó és pénzügyi államtitkár azt mondta, nem tenné kötelezővé a forintosítást, mégis a maradék devizahitelek tömeges kivezetésére számítanak év végéig. A Bankszövetség megerősítette, hogy az autóhitelek átváltásról tárgyalnak.

hvg.hu hvg.hu

Tízezrek eshetnek el a banki visszatérítéstől
 

Tízezrek eshetnek el a banki visszatérítéstől

500 olyan hitelintézet dobta be a törülközőt, amelynek elszámolnivalója lenne ügyfeleivel. Az érintett adósok száma tízezres nagyságrendű. Ha sikerül valamit visszaszerezni az érintett pénzintézetek vagyonából, azt is egyéb célokra fordítják, nem az elszámolásra.

hvg.hu hvg.hu

Mintha minden magyar visszakapott volna 100 ezer forintot
 

Mintha minden magyar visszakapott volna 100 ezer forintot

Az átlagos devizahiteles ügyfélnek az elszámolás és a forintosítás után a törlesztőrészlete átlagosan 20 százalékkal csökkent – mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója a bankszövetség sajtóbeszélgetésén.

MTI MTI




Most jön csak a nagy ajándék a devizahiteleseknek
 

Most jön csak a nagy ajándék a devizahiteleseknek

Már eddig is kaptak tíz- vagy százezreket vissza a bankoktól a devizahitelt felvettek az elszámolás révén. Most a bankok őrült versenybe kezdenek, és alacsony kamattal igyekszenek rávenni az embereket, hogy menjenek át hozzájuk a konkurensüktől. Egy átlagos hiteles 400 ezer-1 millió forint közötti összeget spórolhat egy jól sikerült hitelkiváltással. Így a tartozás akár egyhetede is eltüntethető.

hvg.hu hvg.hu




Forintosították a devizahitelét? Itt a hideg zuhany
 

Forintosították a devizahitelét? Itt a hideg zuhany

Azt gondolta, hogy a forintosítás után már csak a devizahitele tőketartozását kell visszafizetni? A rossz hír az, hogy új hitelt vett fel, kamattal és kezelési költséggel, ami azt jelenti, hogy többet kell visszafizetnie, mint amekkora összeget kapott.

hvg.hu hvg.hu

Matolcsyék kisöpörnék a megmaradt devizahiteleket is
 

Matolcsyék kisöpörnék a megmaradt devizahiteleket is

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának döntése értelmében a jegybank készen áll arra, hogy a bankok és az egyéb érintett pénzügyi szolgáltatók rendelkezésére bocsássa a fennmaradt lakossági gépjármű-, személyi és egyéb devizahitel-állomány forintosításához szükséges 1,1 milliárd euró összegű devizát – írta közleményében az MNB.

MTI MTI




Csalódott devizahiteleseken marakodnak a pártok
 

Csalódott devizahiteleseken marakodnak a pártok

Az MSZP szerint az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelekkel kapcsolatban - erről Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke beszélt vasárnap. A Fidesz szerint viszont a szocialisták kormányzása alatt taszították bele az embereket az előnytelen hitelezésbe.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Már 700 ezren átvették a forintosításról szóló levelet
 

Már 700 ezren átvették a forintosításról szóló levelet

Az április 30-án feladott küldeményeket – tekintettel a hosszú hétvégére – május 4-től kézbesítik – közölte korábban a posta, amelynek a pénzintézetek előrejelzése szerint csaknem 2 millió ajánlott-tértivevényes levelet kell kézbesítenie a normál forgalmon felül.

MTI MTI