Távozik posztjáról Németh Péter, a Népszava főszerkesztője
A bejelentés szerint közös megegyezéssel döntöttek a távozás mellett, Németh Péter tiszteletbeli főszerkesztő lesz ezután.
A bejelentés szerint közös megegyezéssel döntöttek a távozás mellett, Németh Péter tiszteletbeli főszerkesztő lesz ezután.
MTI
MTI
hvg.hu
Terrorszervezet népszerűsítésének vádjával letartóztatásba helyezték Oguz Güvent, a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap online változatának főszerkesztőjét.
MTI
A divatmagazin élére a ghánai születésű Edward Enninful került, aki augusztus elsejétől veszi át a posztot.
MTI
Közúti baleset gondatlan okozása miatt 1 év 8 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a Népszabadság volt főszerkesztőjét, Murányi Marcellt.
MTI
A hetilap honlapján rövid közleményben teszi közzé új főszerkesztője nevét.
hvg.hu
D. Horváth Gábor kissé tudathasadásos írással emlékezett meg a két évvel ezelőtti G-napról, ami „tektonikus változásokat” hozott lapjánál, a Magyar Nemzetnél is. A főszerkesztő Betlen Jánost idézve értekezett Simicska Lajos állítólagos megvesztegethetetlenségéről, és tolmácsolta a lapnál maradók álláspontját, amely szerint nem a tulajdonosuk, hanem a Fidesz fordult elfogadhatatlan irányba.
hvg.hu
A Nemzeti Sport, a Világgazdaság és a megyei lapok országos tartalmát előállító szerkesztőség után ezúttal nyolc megyei napilapnál neveztek ki új főszerkesztőt.
hvg.hu
December 31-én lejár az ATV Híradó főszerkesztőjének megbízatása. Bánó Andrást Schwajda Gergő váltja, valamint két volt népszabadságos újságíró érkezik a csapatba – írja a Comment.com blog.
hvg.hu
Tom Popper a politikai cenzúra szándékát érezte, ezért távozik.
hvg.hu
Majoros Krisztinát tavaly decemberben nevezték ki, és a Blikk.hu digitális stratégiájáért és az oldal tartalmainak felügyeleteiért is felelt.
hvg.hu
Merénylő adott le két célt vesztett lövést a Cumhüriyet kormánykritikus napilap főszerkesztőjére, aki éppen egy isztambuli bírósági épület előtt várakozott, miközben a bírói testület a rá kiszabandó ítéletről tanácskozott odabent.
MTI
Az új főszerkesztő Kolossváry Balázst váltja a napilap élén.
hvg.hu
Körülbelül 2,8 millió forintnak megfelelő pénzbüntetést szabott ki hétfőn egy isztambuli bíróság Can Dündarra, a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap főszerkesztőjére, amiért 2013-ban megjelent, korrupciós vádakat felsorakoztató cikkeivel megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt, annak fiát, Bilal Erdogant és további hét embert.
MTI
A Blikknél és a Story magazinnál is pénteken délelőtt 11 órakor jelentették be, hogy Kolossváry Balázs, a Blikk főszerkesztője lesz a Story új vezetője – írja a Lokál.hu. A bulvárlap előző főszerkesztője, Kökény-Szalai Vivien két hónapja mondott fel, miután kinevezték a TV2 hírigazgatójának.
hvg.hu
Április 13-tól Kőhegyi Anna lesz a Tények főszerkesztője. Csaknem tíz éve dolgozik a TV2-nél, ezalatt az idő alatt infotainment műsorok szerkesztője, majd főszerkesztője volt – olvasható a csatorna szerdai közleményében.
hvg.hu
Felmondott a Hír TV-nél Farkas Boglárka, a csatorna egyik híradós műsorvezetője, és az Echo TV-nél folytatja – tudta meg a Magyar Idők.
hvg.hu
Az Origo volt főszerkesztője, Pálmai L. Ákos a legesélyesebb a Tények főszerkesztői posztjára a Comment.com szerint. A TV2 hírműsorát Azurák Csaba leváltása óta az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien irányítja. A blog arról is ír, hogy egyelőre bizonytalan, mikor indulhatnak újra a Napló, mert egyelőre nincs, aki részt venni a készítésében.
hvg.hu
György Bence, a TV2 volt hírigazgatója lesz az Origo új főszerkesztője. A korábbi főszerkesztő, Pálmai L. Ákos távozik a cégcsoporttól.
MTI
MTI
hvg.hu
Martha Nelson, a Yahoo tartalmi felelőse kapja ezt az álomfizetést.
hvg.hu