Pert nyert a Válasz Online az Emmi ellen az Árpád-házi kiállítás ügyében
Kásler Miklósnak az időközben szétrobbantott csúcstárcája még azért nyújtott be keresetet a portál ellen, mert az feltárta a Királyok és Szentek kiállítás botrányos hátterét.
Kásler Miklósnak az időközben szétrobbantott csúcstárcája még azért nyújtott be keresetet a portál ellen, mert az feltárta a Királyok és Szentek kiállítás botrányos hátterét.
hvg.hu
Az NMHH még tavaly indított eljárást egy szivárványcsaládokról szóló kisfilm miatt.
hvg.hu
Az egyik vádlott szerint az ügyet a Pécsi Törvényszéken kellene tárgyalni, mert a bűncselekményt Baranyajenőn követték el. A bíróság elutasította az indítványt.
hvg.hu
A társaság május 11-én kért csődvédelmet, korábban ezernél is több dolgozót bocsátott el.
hvg.hu
A bíróság rendelkezése szerint a vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételesen szabadságra.
hvg.hu
Egy gyanúsított esetében a Központi Nyomozó Főügyészség nem indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását.
hvg.hu
Az ítélet első fokon született, így egyelőre még nem jogerős. Az állam mintegy 300 milliárd forintért vásárolt a koronavírus-járvány miatt mintegy 17 ezer készüléket, ám a beszerzésekre a pazarlás és a korrupció árnyéka vetült.
hvg.hu
Őt is menesztették, most mindketten vádlottak.
hvg.hu
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén a három vádlott nem ismerte be bűnösségét, ezért azt tárgyalni fogja a bíróság.
hvg.hu
A bíróság elrendelte a 35 éves férfi ideiglenes kiadatási letartóztatását.
hvg.hu
Egy szír pénzváltó harminc évvel ezelőtti megölése ügyében 12 év fegyházat szabott ki a Fővárosi Törvényszék – tudatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
MTI
A férfi Budapesten és vidéken, több helyszínen terrorista merényleteket tervezett.
MTI
A szer újra forgalmazható.
hvg.hu
Első fokon a Mozdonyvezetők Szakszervezetének adott igazat a Fővárosi Törvényszék.
hvg.hu
Hiánypótlást nyújtott be az Emmi a pedagógussztrájk jogszerűségét firtató fellebezéséhez, abból kimaradt a pártpolitikai rész. A szakszervezetek közben elmondták, pontosan hányan vettek részt a sztrájkban.
hvg.hu
A 70 vádlottas ügyben hárman lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, a többiek esetében folytatódik az eljárás.
hvg.hu
A nyomozati bíró karácsony előtt döntött úgy, hogy nem hosszabbítják meg a letartóztatásukat és bűnügyi őrizetbe kerültek. A bíróság azonban úgy döntött, ismét letartóztatják őket, mert fennállhat a veszélye annak, hogy befolyásolják a még zajló nyomozást.
hvg.hu
Az óvónő és élettársa az általuk gondozott és felügyelt gyerekekről készített pornográf felvételeket.
hvg.hu
Az OTT-ONE Nyrt. részvényeivel már tavaly április óta nem lehet kereskedni a tőzsdén.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Összesen 78-an kérték a bíróságtól, hogy fizessen sérelemdíjat a Viking Sygin és a Hableány hajók tulajdonosa.
hvg.hu