Távozik a francia külügyminiszter
Laurent Fabius feltehetőleg az alkotmánytanács elnökeként folytatja.
Laurent Fabius feltehetőleg az alkotmánytanács elnökeként folytatja.
hvg.hu
Hét barlangász szorult be egy barlangba kedden Franciaországban, akiket végül csak szerdán reggel tudtak kimenteni.
MTI
110-140 km/h-s széllökések érték el a francia partokat, köszönhetően az Imogen nevű, Anglia felől érkező orkánnak. Több helyen sérültjei is vannak a viharnak.
MTI
A franciák öt év alatt 1000 kilométernyi útburkolatra telepítenek napelemet, ami 5 millió ember energiaszükségletét elégíti ki.
hvg.hu
"Egyáltalán nincs életem" - mondta az a nő, aki feladta a novemberi párizsi merényletek egyik végrehajtóját. Most rendőri védelem alatt áll, mert retteg a dzsihádisták bosszújától.
MTI
A novemberi párizsi terrortámadások óta érvényben lévő rendkívüli állapotot még további hónapokra hosszabbítaná meg a francia kormány.
MTI
Az Indonéziában időző miniszterelnök a 90 éves Valéry Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnöknek írt köszöntő levelet. Orbán megköszönte neki személyes barátságát.
MTI
„Isten hozott Róháni, a szabadság hóhéra” – ilyen feliratú molinót függesztett ki az egyik párizsi hídra a Femen nőjogi szervezet az iráni elnök látogatása előtt. Egy aktivistájuk félmeztelen testére ráfestették az iráni zászlót, így lógott felakasztva a híd alatt.
hvg.hu
Annak érdekében, hogy semmi se árnyékolja be Róháni párizsi "diadalmenetét", a házigazdák lemondták a hagyományos díszvacsorát, amellyel az államfőket köszöntik. Az iráni elnök szerint új fejezet kezdődött az EU és Irán viszonyában.
MTI
Lemondott szerdán hivataláról Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter - közölte az elnöki hivatal.
MTI
Francois Hollande "nagy valószínűséggel nagyon hamar" azt fogja kérni a parlamenttől a szenátus elnöke szerint, hogy szavazzon a február 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapot meghosszabbításáról, ami további három hónapos időtartamra, május 26-ig szólna.
MTI
Az Iszlám Állam visszaszorulóban van Irakban és Szíriában, ahol az USA által vezetett nemzetközi koalíció a szervezet hatalmi központjainak felszámolását tervezi Moszulban és Rakkában – mondta szerdán a francia és az amerikai védelmi miniszter. Ashton Carter amerikai tárcavezető áttétes ráknak nevezte az terrorszervezetet.
hvg.hu
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) információt kér az érintett gyártóktól a halálos franciaországi gyógyszerkísérlet ügyében az illetékes francia hatóság kérésére. Magyarországon nem fordult elő hasonló eset gyógyszerkísérleteknél – ezt közölte az intézet kedden. A teszten alkalmazott hatóanyagról már többet lehet tudni, mint eddig. Arról viszont még nincsenek itthon hivatalos információk, hogy a szert valóban magyar gyártó állította-e elő.
hvg.hu
A portugál Bial cégcsoport szerint magyar cég állította elő annak a gyógyszernek a hatóanyagát, amelynek tesztelése után egy ember agyhalott lett, majd vasárnap meghalt Franciaországban. A kísérletet a Bial rendelte meg, a magyar cégtől érkezett hatóanyagból Olaszországban készítettek gyógyszert. Az érintett cégek neveit nem közölték.
hvg.hu
Vasárnap meghalt a nyugat-franciaország Rennes egyetemi kórházában az az önkéntes, aki agyhalott lett a csütörtöki gyógyszerkísérlet után. Öt másik ember ugyancsak súlyos állapotba került, ők továbbra is kórházban vannak. A korábbi hírek szerint összesen 90 önkéntesen próbáltak ki egy tesztelés alatt lévő készítményt. A kórház már felvette a kapcsolatot mindenkivel, tíz embert megvizsgáltak szombaton, de nálunk nem találtak semmi bajt. A végzetes gyógyszerkísérlet ügyében több vizsgálatot is indítottak.
hvg.hu
A francia egészségügyi minisztérium egyelőre nem árulja el, melyik cég milyen gyógyszerének tesztje járt végzetes következményekkel Franciaország nyugati részén. Meg nem erősített hírek szerint egy kannabinoid tartalmú fájdalomcsillapítót teszteltek. A tárca azt elismerte, hogy a kísérletben résztvevők közül egy ember agyhalott lett, öten pedig súlyos állapotba kerültek – derült ki a Reuters tudósításából.
hvg.hu
Francia médiajelentések szerint a múlt héten házkutatást tartottak a Renault autógyárnál a francia hatóságok, és számítógépeket foglaltak le. A cég részvényárfolyama beszakadt.
MTI
Lavina sodort el a francia Alpokban szerdán mintegy tucatnyi középiskolás diákot és a kísérő tanárukat. Hárman meghaltak.
MTI
A francia kormány szerdán feloszlatott három, radikalizmussal vádolt muzulmán kulturális egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista mecsetben működtek a Párizstól keletre található közeli Lagny-sur-Marne-ban.
MTI
Francois Hollande francia államfő és Manuel Valls miniszterelnök is részt vett azon a párizsi gyűlésen, amelyen az utóbbi egy évben elkövetett párizsi iszlamista merényletekben megölt több mint 140 emberről emlékeztek meg.
hvg.hu