#Franciaország

Hollande: Németország és Franciaország Európa szíve

Németország és Franciaország alkotja Európa szívét, ezért az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.


A kipát és a muszlim kendőt is betiltaná Marine Le Pen

Megtiltaná a muzulmán fejkendő és a zsidó fejfedő, a kipa viselésének engedélyezését nyilvános helyeken Marine Le Pen. A francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökének véleménye hatalmas felháborodást váltott ki a párizsi kormányzat és az ellenzék részéről is.


Tüntettek Párizsban az Apple dolgozói

Mialatt több száz leendő vásárló várta Párizsban az Apple bolt előtt, hogy megvehessék az iPhone 5-öt, a cég volt és jelenlegi dolgozói tüntettek a cég ellen - számolt be a Reuters.




Mohamed-karikatúrák miatt féltik a francia nagykövetségeket

Rohamrendőröket küldtek a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap épületének védelmére, miután a lap újra karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról. A francia külügyminiszter provokációval vádolja az újságot, szerinte hiba volt épp a muszlim világban fellobbant tiltakozáshullám alatt közzétenni a karikatúrákat. Megerősítették a muszlim országokban működő francia követségek védelmét is, péntektől pedig várhatón 20 országban be is zárják a képviseleteket és iskolákat.




Már Párizsban is tüntettek az iszlámellenes film miatt

Megerősítették vasárnap Párizsban az amerikai nagykövetség és a környező utcák védelmét, miután előző este mintegy 250 iszlamista tüntető próbált meg a külképviselet épülete előtt tiltakozni a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt - közölte a prefektúra.





Ismét több ezer romát küldhetnek haza Franciaországból

Kétnapos látogatásra Romániába érkezik szerdán Manuel Valls francia belügyminiszter és Bernard Cazeneuve, a francia kormány európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztere, hogy a Franciaországba vándorolt romániai cigányok hazaköltöztetéséről tárgyaljon.



Vacsorák fehérben, csillagszóróval

Világmozgalommá nőtte ki magát a Franciaországból indult Dîner en Blanc, a Vacsorák fehérben. Az internetes, mobiltelefonos szervezésű vacsoraestek Párizs után újabb és újabb európai, amerikai, ausztráliai városok különleges helyszínein tűnnek fel. Már Budapesten is kétszer terítettek a fehér vacsorákhoz.


Adóemelést jelentett be a francia elnök

Összesen húszmilliárd eurós adóemelést jelentett be a francia elnök. Francois Hollande vasárnap késő esti televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy kormánya nagymértékű adóemeléssel és szigorú takarékoskodással kívánja mérsékelni a költségvetési deficitet.