Az emberek után a robotok is összemérik tudásukat fociban
Hamarosan indul a RoboCup, az intelligens robotok futball-világbajnoksága Lipcsében.
Hamarosan indul a RoboCup, az intelligens robotok futball-világbajnoksága Lipcsében.
Van olyan ország, ahol kifejezetten kevesebbet alszanak a mostani futball-rangadó miatt, és erre a viselhető eszközök derítettek fényt.
„A magyar csapat játéka nyomán megnőtt az én önértékelésem, önbizalmam is” – véli Hevesi Krisztina sportpszichológus, az ELTE oktatója, aki az EB alkalmából összefoglalta, miben más az idei bajnokság, mint a többi. Vélemény.
Lassan tudományos ténnyé válik, hogy az éjjel soha nem érhet véget, de be kell, hogy lássuk: a magyar szurkolók repertoárja egy kicsit szegényes a popdalokat illetően. Pedig Pataky Attila is énekelte már, hogy "Győzni fogunk", és a PUF is tud bulizásra bíztatni – arról nem is beszélve, hogy a Soho Partyban is van még bőven puskapor.
Magyar tündérmese, nagy bukások, minden eddiginél izgalmasabb mérkőzések és brutális szurkolói balhék – vége az Európa-bajnokság csoportkörének, összegeztük az eddig látottakat.
"Lemegyek a lyánnyal a pázsitra, elrepítem a csókommal Párizsba" – dalolta a zenekar a hat évvel ezelőtti lemezén.
Király Gábor és a magyar válogatott tiszteletére új munkahelyi divat született.
Az Európa-bajnokság 11. napján Anglia elangliázta a nagy lehetőséget – és ezzel a biztos magyar továbbjutást is. Wales az első Eb-jén csoportelsőként jut tovább, az ötlettelen oroszok pedig végül kizárás nélkül búcsúzhatnak.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a franciaországi Eb-n történt szurkolói rendbontások miatt százezer eurós büntetéssel sújtotta horvát tagszervezetét.
A Fradi csatára a hétfői edzésen szenvedett combsérülést, még nem tudni, játszhat-e a portugálok ellen szerdán.
Az UEFA versenyigazgatója szerint ezt igazolja az a tény is, hogy a torna csoportszakaszának záróköre előtt a legtöbb csapatnak még van esélye a továbbjutásra, és a korábbi kontinensviadalokhoz képest szorosabbak a meccsek.
Az albánok 1-0-s győzelmével zárult mérkőzésen mindkét csapat szurkolótábora rendetlenkedett, indul is az eljárás.
Most a B csoporton a sor, Anglia és Wales a saját sorsáról dönthet, de még a szlovákok is húzhatnak egy meglepetést. Ha az angolok nyerni tudnak, az egyúttal azt is jelentené, hogy Magyarország 4 ponttal már biztosan bekerülne a legjobb 16 közé.
Az UEFA egy percben magyarázza el, milyen módon dől el a nyolcaddöntőbe jutás.
A magyar labdarúgó-válogatott nem fog döntetlenre játszani szombaton a második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén Bernd Storck szövetségi kapitány szerint. Mint mondta, az osztrákok elleni győzelem után mindenki újabb sikerre számít, de szerinte azt a meccset el kell felejteni, és most csak az előttünk álló mérkőzésre koncentrálni.
A 77 éves olasz színész egy Rómában tanuló magyar papnak mesélt arról, hogy drukkol a magyar csapatnak a foci-Eb-n.
Legalábbis a Wizz Air pilótái tájékoztatják az utasokat a kontinenstorna eredményeiről.