Továbbjuttatták a szavazáson az erőszakkal vádolt Brett Kavanaugh-t
Bekerült az utolsó fordulóba Trump jelöltje, noha volt republikánus, aki ellene, illetve demokrata is, aki mellette szavazott.
Bekerült az utolsó fordulóba Trump jelöltje, noha volt republikánus, aki ellene, illetve demokrata is, aki mellette szavazott.
Brett Kavanaugh egy három évtizeddel ezelőtti borgőzös parti miatt kerülhet bajba.
Hiába tartják felkészült szakembernek a Donald Trump által az egyik főbírói tisztre jelölt Neil Gorsuchot, a demokraták rajta akarják megbosszulni, hogy az ő bírójelöltjüket elgáncsolták a republikánusok.
A magyar bírósági rendszer rendszerszinten sosem volt az elmúlt húsz évben közvetlen pártutasítással irányítva, ezért is sajnálatos a Fidesz igazságszolgáltatási „reformjának” iránya - írja a Véleményvezér blog.
"Eszem ágában sem volt" meggyőzni az MSZP-s képviselőket, hogy ne szavazzák meg Baka Andrást főbírónak - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke szerdán az MTI-nek.
Az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület (IBIKE) arra hívta fel Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság (LB) korábbi elnökét, tisztázza az LB elnökválasztásában betöltött szerepét - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel.
A Nap TV legszebb hagyományait idéző szocialista-fideszes szópárbajt láthattak az újságírók hétfő délután, nem sokkal Baka András megválasztása után a Parlamentben Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője között. A köztársasági elnök előtte még leplezetlenül kritikus megjegyzést tett a korábbi főbíró tevékenységére.
Sólyom László köztársasági elnök negyedik alkalommal prezentálta főbíró-jelöltjét az Országgyűlésnek, ezen belül Baka Andrást harmadszor jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Akárcsak az egy héttel ezelőtti kudarcos voksoláskor, az MSZP és a Fidesz-KDNP ezúttal is előzőleg úgy nyilatkozott, hogy támogatják a jelöltet.
Megkezdődött a titkos szavazás, amelyen arról döntenek a képviselők, hogy elfogadják-e a köztársasági elnök jelöltjét, Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az ülésteremben megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Baka András és a jelölt családja is. Baka András megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.
Hétfőn újra szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről, Baka Andrásról, a szavazás pedig ismét titkos lesz - közölte Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön.
„Mindig csodáltam azokat, akik kis koruktól tudják, milyen pályára akarnak lépni” – jelzi a Sólyom László által a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt, a hétfői kudarcos parlamenti szavazás után harmadjára is ringbe szálló, 56 éves bíró, hogy eleinte korántsem állt szándékában jogi babérokra törni.
A Fidesznek nem lehetett érdeke a hétfői főbíróválasztás sikere - vélekedik a megkérdezett két politológus; a parlamenti viaskodás mellett mindketten egy, a köztársasági elnök és a pártok közötti csatát is látnak az események mögött.