Baka András: "nem nekem van szégyellnivalóm"

A budapesti pedagógusszülők gyermeke az elektromérnöki pályával kacérkodott, így került a zenei általános után az István Gimnázium fizika–kémia tagozatára. A matekkal kínlódva hamar kiderült, hogy „alkatilag filosz”. Már az érettségi után rögtön az ELTE jogi karára ment volna, de egy súlyos fertőzés ebben meggátolta. Az egy évig tartó orvosi kezelés és a lábadozás alatt sem tétlenkedett: könyvtároskodott, sőt statisztaszerepet is vállalt a Thália Színházban. Az 1978-ban summa cum laude eredménnyel elvégzett egyetem után az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatója lett, ahol elsősorban a kisebbségekkel és az emberi jogok témakörével foglalkozott. „Kiváló hely volt; szabad légkör uralkodott, ahol olyan tehetséges emberekkel dolgozhattam, akikből később professzorok, alkotmány- és nemzetközi bírák lettek.” Részt vett az első független szakszervezet, a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének 1988-as megalapításában, amelynek társadalmi elnöke lett, 1989-ben pedig az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés élére is megválasztották. 1990-ben megpályázta az Államigazgatási Főiskola főigazgatói állását, amit el is nyert, az MDF budapesti listájáról pedig a parlamentbe is bejutott. 1991-ben lemondott a mandátumáról, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként folytathassa. E tisztségébe háromszor is megválasztották. Mandátuma lejárta után őt javasolta főbírónak az államfő, de a parlament nem szavazta meg. Azóta a Fővárosi Ítélőtábla elnöki bírája.

„Strasbourgban rendszeresen mentem a hegyekbe túrázni, itthon inkább csak az úszás maradt meg a sportok közül” – mondja a főbírójelölt, aki pedagógus feleségével két jogászpalántát nevelt fel, az ítélkezés fáradalmait pedig XII. kerületi családi házában és egy Dunakanyarban álló, „sajnos, csak ritkán használt” nyaralóban igyekszik kipihenni.

HVG: Második nekifutásra sem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé, igaz, úgy tűnik a jövő héten újra próbálkozhat. Csak azt nem értjük, miért kellett fényes nemzetközi bírói karrier után hazajönnie és belefutnia a parlamenti pofonba. Ennyire elhivatott, vagy nem volt más munka odakint?

Baka András © Horváth Szabolcs

Baka András: Több külföldi lehetőségem is volt, de már nagyon haza akartam jönni. Amit ebben a szakmában el lehet érni, elértem, és úgy gondoltam, talán itthon is hasznos lehetek. De hangsúlyozom, nem a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének jöttem haza.

– Ellenfelei már a korábbi jelöltsége kapcsán felidézték, milyen régi, kollegiális kapcsolat fűzi az önt kiszemelő Sólyom Lászlóhoz. Sokan nem is önnek, hanem neki szánt üzenetnek tartják, hogy elütötték a főbírói széktől. Mennyire szoros a kapcsolata az államfővel?

– A jogtudományi intézetben dolgoztunk együtt, ő akkor már vezető kutató volt, én meg pályakezdő. Nem emlékszem, hogy valaha is hosszabban beszélgettünk volna. Az Alkotmánybíróság elnökeként 1998-ban kilátogatott Strasbourgba a beiktatásomra. A fogadásra menet beszélgettünk először. A többi csak legenda, aminek a cáfolására túl sok energia megy el.

– Mi sem fárasztanánk tovább. Csak annyit mondjon még, mit kezdjünk azzal az életrajzi kapoccsal, hogy Sólyom is MDF-esként kezdte, ön meg a párt országgyűlési képviselője lett.

– Soha nem voltam tagja pártnak. Az MDF-nek fontos volt, hogy az első független szakszervezet is képviselethez jusson. Így szereztem a Tudosz elnökeként mandátumot.

– Megbocsásson, de már akkoriban sem volt magas presztízsű állás szakszervezeti vezetőnek lenni. Miért kellett ez önnek?

– A Tudosz létrehozását az elkeseredettség szülte. A kutatóknak korábban nem lehetett saját szakszervezetük; hát csináltunk magunknak. Én terjesztettem elő az alapszabályt, aztán külföldre mentem. Amikor visszajöttem, azzal fogadtak: jól kiszúrtunk veled, te lettél az elnök.

– Nem sokáig koptatta a parlamenti széksorokat, 1991-ben már Strasbourgban bíráskodott. Nem bánja, hogy ezzel a rövid parlamenti liezonnal elveszítette a politikai ártatlanságát?

– Miért veszítettem volna el? Az akkori országgyűlésben mindenki, bármelyik oldalon ült is, hitte, hogy ebből a munkából korszakos dolgok születnek. Dicsőség volt a rendszerváltó parlament tagjának lenni. Az öldöklő küzdelmekből én már kimaradtam.

– És nehéz volt a szakítás? Meddig töprengett azon, hogy Strasbourg vagy a Kossuth tér?

– Nem vagyok politikusalkat. Ha nincs Strasbourg, akkor is elhagytam volna a parlamentet.

– Tavalyi jelölésekor az Élet és Irodalomban terjedelmes írásban támadták a strasbourgi bírói gyakorlatát. A védekezését viszont nem olvastuk sehol.

– Jobb, ha bizonyos szint alatt az ember nem szól. De nem hiszem, hogy objektív képet lehet adni egy bíró tevékenységéről úgy, hogy kiválogatnak néhány különvéleményt, azokból következtetéseket vonnak le, miközben több ezer ítéletet figyelmen kívül hagynak. Úgy sejtem, azt akarták kihozni, hogy alapvetően az államot védő és maradian konzervatív vagyok.

– Még a végén kiderül, hogy megveszekedett liberális. Egyébként tévedhetetlen is? Csak azért kérdezzük, mert Lomnici Zoltán főbírósága idején zokon vették, ha kritizálták a bírákat.

– Nem gondolom, hogy egy ítéletet ne lehetne bírálni; attól persze az még ítélet marad. Az esetek 99 százalékában ma is ugyanúgy döntenék, ahogy egykor, de sok év távlatából ma már árnyaltabban látok bizonyos kérdéseket, mint kezdő koromban.

– És ma hogy látja, melyik pozíció jelent nagyobb presztízst: Strasbourgban bírónak lenni, vagy Magyarországon a Legfelsőbb Bíróságot vezetni?

– Ezt sosem mérlegeltem. Strasbourgban emberi jogi bírónak lenni hihetetlen ajándék és kihívás volt. Részt vehettem Európa jogéletének alakításában. Az LB vezetése másfajta feladat.

– Bár kétszer nem választották meg, véleménye így is sokaknak irányadó lehet. Mostanában többen visszaállítanák a halálbüntetést. Van olyan bűncselekmény, amiért ön is kiszabná?

– Tudom, hogy vannak brutális és közfelháborodást kiváltó bűncselekmények, ennek ellenére halálbüntetés-ellenes vagyok. Ez alapszemléletemből és strasbourgi jogfelfogásomból is következik.

– A kisebbségi ügyek mellett a szólásszabadsághoz kapcsolódó jogok specialistájaként ismeri önt a szakma. Bár gyermekei már felnőttek, annak idején mennyire korlátozta őket a szabad véleménynyilvánításban?

– Ahogy más kérdésekben, úgy e tekintetben sem tér el a magánéleti jogfelfogásom a hivatalitól. Bár én hoztam meg a legfontosabb családi döntéseket, törekedtem a konszenzusra, véleménykorlátozás pedig biztosan nem volt. Egyébként nem félek dönteni, ami, azt hiszem, egy bírónál nem is hátrány.

– Harmadjára is elfogadta az államfő jelölését. Ilyen gyorsan feldolgozta a hétfői fiaskót?

– A történtek miatt nem nekem van szégyellnivalóm. Akaratomon kívül hazug, méltatlan és mérhetetlenül felelőtlen politikai színjáték részesévé tettek.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS