Karácsony: Járatritkítást jelentett be januártól a MÁV a szentendrei és a ráckevei HÉV vonalakon
A főpolgármester szerint ritkítás helyett új járművekre, felújításokra lenne szükség.
A főpolgármester szerint ritkítás helyett új járművekre, felújításokra lenne szükség.
A főpolgármester nem kér a toronyházakból, ahogy Lázár János, úgy ő is tájsebnek tartja a Mol-tornyot.
Vajon akkor is egészséges sétáról posztolna a Lánchídon, ha mellette a dugóban pöfögnének az autók?
A főváros pénteken ünnepli egyesítésének 150. évfordulóját, az önkormányzati cégek civilekkel együtt takarítanak.
A fiatalok a sok autót és a dugókat, az idősebbek az egészségügy rossz állapotát, a kormánypártiak a koszt és szemetet, az ellenzékiek pedig a forráshiányt tartják Budapest legnagyobb problémájának, ám ha nem a főváros gondjairól kérdezik, hanem a sajátjaikról, akkor mindenkinek a drágulás a legnagyobb baja – derül ki a Republikon Intézet felméréséből. A szakpolitikai kérdéseknél sokat számít a pártszimpátia, főleg az autós közlekedés és a főváros-kormány-kapcsolat témája átpolitizált.
A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, de ebbe az időjárás még beleszólhat.
A speciális fóliából épített tetőszerkezet fűtés nélkül nem tartja meg magát, a fővárosnak viszont nincs pénze fűteni.
Állításuk szerint Láng Zsolt késve járt bizottsági ülésekre, ezekről pedig rendszeresen korán le is lépett.
Októberben eddig csak Budapesten 142 menekültet találtak a hatóságok.
A BKK egyik külsős beszállítója viszont már a Fülöp-szigeteken toboroz. A főpolgármester-helyettes szerint „nem az utasoktól várják el a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást”.
Korábban nem jártam Soroksáron, a Molnár-sziget létezése pedig teljesen kimaradt. Pedig érdemes autóba vagy HÉV-re pattanni és eltölteni egy napot Budapest legfiatalabb kerületében, Soroksáron. Szeptemberben több új kiállítás is nyílik a helyi galériában és a Helytörténeti Gyűjteményben, a Molnár-sziget pedig tökéletes helyszín arra, hogy az ember kikapcsoljon a hétköznapi robotból.
A fővárosi ügyfelek adóügyeit eddig kezelő platform új helyre került át, de az átállás nem ment zökkenőmentesen. Akár a budapesti ügyfelek több mint tíz százalékának nem dolgozták fel a beadványát, pedig pénteken jár le egy fontos fizetési határidő.
Azt akarták bebizonyítani, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros parkjai elhanyagoltak, de nem sikerült. Egy állami tulajdonú területen fotózott gaz nyerte meg a pályázatot.
Az ukránok szerint a főváros tavasz óta a legnagyobb orosz támadást szenvedte el.
Úgy vélik, az utasmegosztó évek óta kikerüli az európai uniós irányelveket és a nemzeti szabályozásokat.
Csak a hivatalos taxitársaságokkal ajánlják az utazást.
Bringautak, közvécék, randióra, lepukkant terek rendbehozatala is szerepel a listán.
Kerpel-Fronius Gábor és Tüttő Kata máshol mérettetné meg magát.