#főváros


Karácsony: Megszűnik a BKK-diákbérlet, a 945 forintos vármegyebérletet vehetik majd a tanulók
 

Karácsony: Megszűnik a BKK-diákbérlet, a 945 forintos vármegyebérletet vehetik majd a tanulók

Részleteket árult el a Budapest-bérlet körüli főváros-minisztérium megállapodásról a főpolgármester. A szabályok kidolgozása még várat magára, de néhány dolog már biztos: a diákoknak szánt BKK-bérletnek vége, csak a bérletekre vonatkozik a felek megállapodása, a napijegyekre nem, és férőhely-kilométer alapon fog osztozkodni a közös bevételeken az állam és a főváros.







Módosították a Budapest-bérlet megállapodást, de ettől még a tárca szerint márciustól már nem él
 

Módosították a Budapest-bérlet megállapodást, de ettől még a tárca szerint márciustól már nem él

Fordulat történt a Budapest-bérlet ügyében, mivel a felek nemrég módosították a megállapodást. Ez akár azt is jelenthetné, hogy márciustól akkor sem szűnik meg a bérlet használhatósága a MÁV, a Volán és a HÉV vonalain, ha esetleg addig nem tud megegyezni Lázár János tárcája a fővárossal. A minisztérium szerint azonban Budapest-bérlet biztosan nem lesz márciustól.

hvg.hu hvg.hu



Brutális feladattal néz szembe a kormány, ha komolyan gondolja, hogy második fővárossá emeli Debrecent
 

Brutális feladattal néz szembe a kormány, ha komolyan gondolja, hogy második fővárossá emeli Debrecent

Európában példátlan mértékű Magyarország vízfejűsége, sokkoló adatok mutatják, mennyire Budapestre áramlik a tudás, a pénz, és minden, ami vonzóvá tesz egy várost. Ráadásul az erőltetett fejlesztésnek kockázatai is vannak: mondjuk az Alföld kiürülése, vagy az, hogy olyan szocialista típusú iparváros jön létre, ahonnan azonnal lelép mindenki, ha a gazdaságban fordul a széljárás.