Szabadtéren edző emberek közé hajtott egy autós Kínában, gyerekek is lehetnek a sérültek között
Ugyan elmenekült a helyszínről, a rendőröknek sikerült elfogni a férfit.
Ugyan elmenekült a helyszínről, a rendőröknek sikerült elfogni a férfit.
A férfi részeg volt és elaludt a volán mögött, majd egy villamosmegállóba csapódott be, ahol halálra gázolt egy ott várakozó fiatal nőt.
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A szemtanúk ismerték fel a debreceni gyalogosgázolás feltételezett elkövetőjét. Segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie.
Egy éppen arra járó autós értesítette a mentőket, de a vétkes sofőrnek esze ágában sem volt megvárni, míg kiérkeznek.
A 66 éves férfi segítségnyújtás nélkül elhajtott, miután elütött egy havat lapátoló asszonyt, majd nekiesett a rendőröknek, amikor kórházba akarták vinni. A kórházban is agresszívan viselkedett.
A sofőr nem állt meg segíteni a zebránál elgázolt nyugdíjasnak, hanem az autót hátrahagyva lelépett.
A bíróság ugyan úgy látja, hogy még fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, de tekintettel arra, hogy a gázolással gyanúsított nőnek van lakcíme és jövedelme, valamint hogy együttműködött a nyomozókkal, hazamehet. Korábban kétmilliós óvadékról volt szó, erről most nem szólt a bíróság közleménye.
Egy grazi bíróság csütörtökön este életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte és a kóros elmeállapotú elítéltek intézetébe utalta azt a grazi ámokfutót, akinek tavaly júniusban három embert ölt meg.
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy férfit, aki a múlt héten Kerepesen elütött az autójával egy hatéves bicikliző kisfiút, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bűnügyi őrizetbe vették azt a 25 éves férfit, aki egy gyalogátkelőhelyen halálra gázolt egy nőt Debrecenben vasárnap késő este, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság.
Elfogták a rendőrök azt a horvát teherautósofőrt, aki tíz nappal ezelőtt halálra gázolt egy 39 éves férfit a Zala megyei Pusztaszentlászlón, de megállás nélkül továbbhajtott - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa pénteken sajtótájékoztatón.
Budapesten fogták el azt a román férfit, aki vasárnap elgázolta, majd magára hagyta két honfitársát a nagykanizsai Csónakázó-tónál - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A férfi 2-től 12 évig tartó börtönbüntetést is kaphat.
A 25 éves fiatal azt mondta, hogy nem volt szándékos amit tett, de ez nem oldozza fel a felelősség alól.