Tudja, ki rongált meg 37 autót Szolnokon? 100 ezret kaszálhat vele
Garázdát keres a szolnoki rendőrség, nyomravezetői díjat is felajánlott.
Garázdát keres a szolnoki rendőrség, nyomravezetői díjat is felajánlott.
A férfit őrizetbe vették, az engedély nélkül tartott gáz-riasztó pisztolyt pedig lefoglalták a rendőrök.
Első fokon 250 óra közmunkára ítélte a bíróság azt a biztonsági őrt, aki 2016 júniusában ököllel gyomron vágta Komáromy Gergely ligetvédő aktivistát.
A beléptetés ellen korábban tiltakozó szurkolók három és fél év elteltével mentek újra meccsre a hétvégén, a félidőben verekedés tört ki a Fradi-táboron belül.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés, garázdaság, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a 48 éves férfi ellen.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 27 éves férfival szemben, aki az egyik egyetemi szórakozóhelyen vert meg két vendéget.
"Nagyon sajnáljuk a vasárnap este, a Király utcai éttermünkben történt eseményeket" – írta a KFC regionális igazgatója.
Jogerősen is garázdaság vétségét állapította meg a Szegedi Törvényszék a két évvel ezelőtt a rendőrök sorfala mögül kitörő menekültek felrúgásával megvádolt operatőr ügyében, három évig még ez a büntetés sem hatályos. László Petra erre a tárgyalásra sem jött el.
Egy férfi gyanútlan közlekedési táblákat törögetett ki helyükből Mezőszemerén. Egyelőre nem tudni, migráns vagy migránsszimpatizáns volt-e.
A legtöbb embernél valamilyen kábítószert találtak, de voltak köztük garázdák is.
Garázdaság miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a VI. kerületi Rendőrkapitányság.
Egy 46 éves nő bement „rendet tenni” abba az óvodába, ahová a gyermeke is járt.
A két férfi azt hitte, hogy semmi nyoma sem marad az akciójuknak, de tévedtek: felvételek készültek róluk.