Valami nem tetszett neki, fejszével támadt az autóra
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves bátonyterenyei lakos ellen.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves bátonyterenyei lakos ellen.
A körözött személy először verekedett, majd pedig parkoló autókon vezette le az ingerültségét.
Segítsünk a zuglói nyomozóknak, hogy elkaphassák a fotókon látható ismeretlen személyt.
A két bozótvágóval aztán a buszon fenyegette meg a társaságot, akivel előtte szóváltásba keveredett.
A baltás férfi, látva, hogy az autók a forgalmas kereszteződésben megpróbálják kikerülni, elkezdett feléjük gyalogolni és ordítozni. Bár a férfi végül nem okozott kárt, komoly bűncselekménnyel vádolták meg.
A szovjet hősi emlékmű megdobálása miatt pénzbírságra ítélt Komáromy Gergely szerint nem volt fenyegető jellege a beszélgetésnek, és egyébként bocsánatot is kért azért, amit tett. Ugyanakkor az egész ügy megerősítette abban, hogy „nem szabad Oroszországhoz közeledni”.
72 órás őrizetet rendeltek el Komáromy Gergő és Kiripolszky Csongor ellen, akik vízbázisú festékkel dobták meg a Szabadság téri emlékművet. Ügyüket gyorsított eljárásban, már kedden tárgyalja a bíróság.
Nem szükséges a garázdaságot büntetőjogi büntetéssel fenyegetni - így gondolta hét éve a bíró, aki most garázdaságért elítélte Gulyás Márton és Varga Gergőt.
Bűnösnek találták csütörtökön Gulyás Mártont és Varga Gergőt, akik a Sándor-palota előtti hétfői tüntetésen festéket dobtak az épület felé. Az ítélethirdetés után a hallgatóság tüntetőleg kivonult. Napok óta őrizetben tartják őket, ügyüket gyorsított eljárásban tárgyalták.
Egy ismeretlen személyazonosságú férfit keres a rendőrség, aki a közelmúltban egy főváros közeli településen rongált meg egy autót.
Gulyás Márton társai azt kérik, a nyilvános tárgyaláson jelenjenek meg minél többen.
Megérkeztek a tüntetők a Gyorskocsi utcai fogdához, ahol fogva tartják Gulyás Mártonékat.
Egy fiatal nő és egy 17 éves lány támadta meg a lányt a gyanú szerint. Földre vitték, késsel szurkáltak felé, majd elfutottak a pénzével. A rendőrség elfogta őket.
Hetvennyolc autót karcolt össze egy férfi nemrég a budapesti Nagymező utca környékén. Nagyon részegen.
Két hajléktalan embert bántalmazott Budapest szívében januárban két férfi. Az egyik alkalommal egy 15 éves gyerek is velük volt; eszméletlenre verték a férfit, aztán sorsára hagyták. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
A kopaszbalhé után Gulyás Márton aktivista leszerelte és elhajította a botrányos helyszín, a Nemzeti Választási Iroda névtábláját. Most másodfokon is elítélte őt ezért a bíróság.