Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés, garázdaság, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a 48 éves férfi ellen.
Az ügyészség által meg nem nevezett kisvárosban élő vádlott korábban többször volt büntetve garázda jellegű cselekmények miatt, a környékén lakók tudták, hogy gyakran kötekszik, ezért próbálták is kerülni. A férfi tavaly szeptemberben az utcán keveredett szóváltásba egyik ismerősével, akit ököllel szemen is ütött, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.
Pár nappal később a reggeli órákban ittasan az utcán mutogatta a nemi szervét felnőttek és gyerekek jelenlétében. Ezután közvetlen szomszédba ment, és az ott lakó nőt – kezében egy nagy méretű konyhakéssel – azzal fenyegette, hogy megöli, mert azt gondolta, hogy előző nap ráhívta a rendőrséget. Közben leszakította a kertkaput.
A nő ekkor közölte, hogy most tényleg kihívja a rendőröket, mire a vádlott elsétált.
Pár házzal odébb nemi szervét ismét elővette, és gyerekeknek obszcén ajánlatokat tett. Egy férfi megpróbálta visszahúzni a vádlott nadrágját, ám az a nála lévő késsel fenyegette, és rajta is számon kérte, miért hívta rá a rendőröket. A férfi ellökte magától a vádlottat, aki erős ittassága miatt az árokba esett.
Az időközben kiérkező rendőrök előállították, a bíróság elrendelte a letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt. Az ügyészség a különös visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.