#gáz

Átvágtak egy gázvezetéket Eger belvárosában

Körülbelül kétszáz fogyasztói helyen szünetel a gázszolgáltatás Egerben, miután egy munkagép átvágott kedden egy középnyomású gázvezetéket. A belvárosában hatszázan maradtak gáz nélkül – közölték a katasztrófavédelemtől.


Visszakötötte a gázt, pedig elzárták: elítéltek egy férfit

Közveszélyokozás és lopás bűntettében mondta ki bűnösnek a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki újra és újra visszakötötte a gázt, miután a szolgáltató többször elzárta. A férfi nem jogerősen két év börtönbüntetést kapott, három évre felfüggesztve - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze csütörtökön az MTI-vel.



Eszméletlenül hevert a gázzal teli házban egy nő

Közveszélyokozás miatt indítottak eljárást azzal a nővel szemben, akit eszméletlen állapotban találtak egy kompolti házban. A nő - feltehetőleg szándékosan - megrongálta az épületben a gázvezetéket - értesült a HavariaPress.


A rezsink magától is csökken

Éves szinten csaknem 30 ezer forintot takarít meg azzal egy átlagos magyar háztartás, hogy 2008 óta jelentősen visszavette a gázfogyasztását. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemrég azt közölte, az elmúlt öt évben ötödével esett vissza a gázfelhasználás idehaza.


Szorulhat a Gazprom

Minden területre kiterjedő könyvvizsgálatot rendeltek el a Gazpromnál, és az orosz állami számvevőszék máris jelentette: igen érdekes eredmények kerülhetnek napvilágra. Öt év után vizsgálódik a szervezet, és bár törvény írtja ezt számukra elő, minden kérdéses ügyet elővesznek.






Kevesebb gázt fűtöttünk el az idén

Az idei fűtési szezonban 7,32 milliárd köbméter gáz fogyott, a felhasznált mennyiség elmaradt a tavalyitól annak ellenére, hogy az idén a szezon április közepéig húzódott, míg az előző évben csak március 25-ig - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) összesített adataiból.



A légkondi miatt tilthatnak be Mercedes-modelleket

Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal – írja csütörtökön megjelent számában a European Voice című európai hetilap.


Kaderják: Nem szorítható tovább a rezsicsökkentés spanyolcsizmája

A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) friss tanulmánya szerint a gáz- és áramszektor a kormány januári lakossági árcsökkentését nagy tragédiák nélkül képes lesz kezelni. Kaderják Péter igazgatónak azonban az energiaszektor magánkézben lévő vállalataira rótt plusz adóterhekről, illetve a további rezsicsökkentési elképzelésekről már egészen más a véleménye.


Nem várt irányból kapna Magyarország azeri olajat

Ukrajna érdekelt az azeri kőolajszállítmányok felújításában, illetve földgázt is importálna Azerbajdzsántól - közölte Eduard Stavickij ukrán energetikai miniszter kedden, miután Bakuban tárgyalt Yaqub Eyyubov első miniszterelnök-helyettessel.





Putyin nemet mondott a ZIL-limuzinra

Új limuzint akar az orosz elnök, Vlagyimir Putyin: a ZIL által gyártott újdonság állítólag nem nyerte el a tetszését, így most a GAZ és a Marussia is igyekszik a kegyeibe férkőzni.


Azt mondják, biztonságos a hazai gázellátás

A jelenlegi hálózattal biztonságosan behozható a szükséges gázmennyiség Magyarországra, ahhoz viszont beruházásokra van szükség, hogy több forrásból is jöhessen gáz - mondta Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója az Energiainfo.hu internetes szakportál sajtóbeszélgetésén szerdán Budapesten.