Reagáltak az oroszok az orosz olaj árának korlátozására
Az orosz olaj árát az EU mellett a G7 és Ausztrália is korlátozta.
Az orosz olaj árát az EU mellett a G7 és Ausztrália is korlátozta.
MTI
MTI
hvg.hu
A világ iparilag legfejlettebb demokráciáit tömörítő G7-csoport Ausztráliával együtt elfogadta az EU által pénteken javasolt, az orosz olajra kivetendő árplafon összegét – közölte pénteken késő este a G7-csoport.
MTI
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az idei évben 5 milliárd forintot költenek a Szociális Tüzelőanyag Programra.
hvg.hu
Magáncsődöt jelentett Alex Jones, az InfoWars konteóoldal üzemeltetője, akit a bíróság összeesküvés-elméletei miatt csaknem másfél milliárd dollár kártérítés kifizetésére kötelezett.
MTI
A Mol a tervei szerint elérhetővé teszi az összes szolgáltatását a lengyel ügyfelek számára, amelynek fontos eleme a Fresh Corner kávézó-hálózat is.
hvg.hu
A versenyhivatal súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a termékcsalád a koronavírus-járvány idején került piacra
hvg.hu
Közös uniós szabályokat terveznek meghatározni, amelyek megkönnyítik a szankciók megsértésével kapcsolatos nyomozást, büntetőeljárás indítását és az azonos szintű büntetést valamennyi tagállamban.
MTI
Ez egy háztartásnak 210 fontos – százezer forintos – pluszkiadást jelent.
Lengyel Miklós
Az energiapiaci szakértő szerint nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. Ezért a benzinárstop fenntarthatatlan.
hvg.hu
Bajba kerülhetnek a pálinkafőzdék, ha nem szerezték be időben az üvegeket. A megszűnt ukrajnai import csak többszörös áron pótolható. A pálinkakészítéshez szükséges eszközök árai is az egekben, a klímaváltozás miatt egyre kevesebb gyümölcs terem idehaza.
A létesítmény építésének költsége 246 milliárd forintra emelkedett.
hvg.hu
A pénzügyminiszternek valahonnan elő kell teremtenie 3,5 millió dollárt.
Kiugró növekedés, az árak stabilizálódása és árcsökkenés is jellemezte a magyar boltokban a novembert – azt a hónapot, amikor újabb két termékkörre terjesztette ki a kormány az árstopot, mihelyst szembesült azzal, hogy éves szinten 40 százalékra nőtt az élelmiszer-infláció.
A karácsonyi ajándékozást tervezők nagy része már december előtt elintézi a karácsonyi ajándékvásárlást - derül ki egy felmérésből. A válaszadók negyede egyáltalán nem fog idén ajándékozni az ünnepeken.
hvg.hu
Csaknem 74,3 milliárd dollárral csökkent az idei év eleje óta Oroszország leggazdagabb üzletembereinek vagyona – derül ki a Bloomberg Billionaires Indexből, amelyet december 1-jei állapot szerint elsősorban a cégrészvények értéke alapján számítanak ki. A világ leggazdagabbja továbbra is Elon Musk, bár ő egymaga többet veszített, mint a leggazdagabb oroszok együttesen.
MTI
Biden amerikai és Macron francia elnök arról tárgyal Washingtonban, miképp lehetne elkerülni a kereskedelmi háborút a két óriás között. De hogy érintheti ez a briteket?
Lengyel Miklós
Január elsejétől 37 százalékra emelkedik a személyi kölcsönöknél a maximum teljes hiteldíjmutató, a hitelkártyák esetén pedig 52 százalékot is elérheti ez a mutató.
Bank360.hu
New York és Szingapúr a világ legdrágább metropoliszai, de a szankciók miatt Moszkva is drágább lett. Stockholm és Luxemburg esett vissza a legtöbbet a rangsorban.
hvg.hu
Aki vállalja, hogy harmadával csökkenti a fogyasztását, annak jelentős összeget vonnak le a számlája összegéből.
hvg.hu