A lengyel jegybank a GDP-adat alapján dönthet az alapkamatról
A lengyel központi bank a harmadik negyedévi gazdaságnövekedésről szóló adat alapján dönthet az alapkamatról. Amennyiben gyenge lesz a GDP-adat, kamatcsökkentés lehet.
A lengyel központi bank a harmadik negyedévi gazdaságnövekedésről szóló adat alapján dönthet az alapkamatról. Amennyiben gyenge lesz a GDP-adat, kamatcsökkentés lehet.
MTI
MTI
reuters
Mario Monti olasz kormányfő szerint hónapokon belül élénkülni kezd a recesszió sújtotta olasz gazdaság. A miniszterelnök egy észak-olaszországi mezőgazdasági konferenciához intézett üzenetében fogalmazott így.
MTI
MTI
reuters
A kormány napokban Brüsszelnek megküldött kiegészítő jelentésében előrejelzésként erre az évre 1,2 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,9 százalékos növekedést adott meg, ezzel csökkent a különbség a kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutatók idei és jövő évi prognózisai között.
MTI
A harmadik negyedévben 7,4 százalékkal nőtt a kínai gazdaság éves bázison, vagyis ez volt immár a hetedik negyedév, amelyben folyamatosan csökkent a világ második gazdaságának teljesítménye - derül ki az országos statisztikai hivatal csütörtöki jelentéséből.
MTI
A Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a kormány által szerdán bejelentett költségvetési kiigazító intézkedésekkel jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány, de az kétséges, hogy a várt teljes összeg befolyik majd a büdzsébe.
MTI
A jövő év első negyedében éri el mélypontját az olasz gazdasági recesszió, majd az év hátra lévő részében a gazdasági teljesítmény az export és a beruházások növekedésének köszönhetően fokozatos javulásnak indul - közölte vasárnap olasz médiajelentések szerint Vittorio Grilli gazdasági miniszter.
MTI
A német kormány az idei gazdaságnövekedésre vonatkozós előrejelzését 1 százalék körülire javította az eddig várt 0,7 százalékról, a jövő évi becslését ugyanakkor 1,6 százalékról szintén 1 százalék körülire mérsékelte.
MTI
A magyar gazdaság teljesítménye 2012-ben a 2005. évivel lesz azonos, azaz az utóbbi hét év a gazdasági növekedés szempontjából elveszett - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
Az idén 1 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a magyar bruttó hazai termék (GDP) - közölte legfrissebb előrejelzéseit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tokiói idő szerint kedden reggel kiadott Világgazdasági Kilátások jelentésében.
MTI
A 2010-ben felállt kormány növekedési víziója mostanra szertefoszlott, a magyar gazdaság beragadt, és még az sem biztos, hogy 2015-ben elérjük a válság előtti szintet. A régióban szinte minden országnak már jóval korábban sikerül ugyanez.
hvg.hu
A francia központi bank szerint 0,1 százalékkal zsugorodott az ország hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest.
MTI
A fellendülés nagyobb hatással van a klímaváltozásra, mint a recesszió egy amerikai kutatás szerint. Ha lassul a gazdaság, az nem jelenti azt, hogy ugyanolyan mértékben csökken a károsanyag-kibocsátás, mint ahogyan a bővüléssel nőtt.
MTI
A görög gazdaság kibocsátása az eddig véltnél nagyobb ütemben esett tavaly és tavalyelőtt a görög statisztikai hivatal, az Elstat pénteki közlése szerint.
MTI
A kormány új megszorító csomagjával pont úgy döcöghetünk tovább, mint eddig: még magasabb lehet a rekorder magyar áfa, ami ugyanúgy fáj majd az adóváltozásokkal egyébként is rosszul járt alacsony keresetűeknek, mint idén. A kormány pedig tovább várhat az áfabeszedés hatékonyságának javulására, és folytathatja a fordított áfa kísérletét.
Máriás Leonárd
Máriás Leonárd
Nagy Gergő
A bruttó hazai termék (GDP) a vártnál nagyobb mértékben csökken idén Szlovéniában, jövőre pedig a szerény növekedés helyett tovább gyengül a gazdaság – derül ki a szlovén központi bank hétfőn ismertetett friss előrejelzéséből.
MTI
A magyar gazdaság már alig képes a növekedésre. A kormánynak javítania kellene a kiszámíthatóságon, és a szabályozási környezetnek legalább valamennyire stabilnak kellene lennie – mondta Simor András Egerben. A jegybankelnök szerint a monetáris tanácsnak is kiszámíthatónak kellene lennie.
hvg.hu
A közép- és kelet-európai gazdaságok vannak kitéve a legnagyobb mértékben az euróövezeti adósságválságnak, ezért ennek az országcsoportnak a gazdasági kilátásai a leggyengébbek a globális felzárkózó térségen belül - közölték londoni pénzügyi elemzők, akik szerint Magyarországon az idén és jövőre is egész éves recesszió várható. Ez eddig a legborúlátóbb prognózis a magyar GDP-kilátásokkal kapcsolatban a City elemzői közösségén belül.
MTI
Meg kell békülnünk azzal, hogy lassabb lesz a gazdasági növekedés, a magyar kormánynak viszont meg kell barátkoznia azzal, hogy Magyarország Európába van beágyazva – mondta a Magyar Bankszövetség elnöke Egerben.
hvg.hu
Lassult az amerikai gazdaság növekedése a második negyedévben az idei első három hónaphoz képest – közölte az ezzel kapcsolatos végleges adatokat csütörtökön az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma.
MTI