A görög nacionalista kormánypárt nem támogatja a mentőcsomagot
A kisebbik görög kormánypárt, a nacionalista Független Görögök nem támogatják a hitelezőkkel kötött megállapodás minden pontját.
A kisebbik görög kormánypárt, a nacionalista Független Görögök nem támogatják a hitelezőkkel kötött megállapodás minden pontját.
MTI
Jánisz Varufakisz, a posztjáról lemondott görög pénzügyminiszter interjút adott egy brit lapnak. Azt mondta, egyedül maradt kormányán belül radikális elképzeléseivel, ezért mondott le. Az öt hónapon át húzódó tárgyalásokat a közgazdász meddőnek nevezte, és azt mondta, üres tekintetekkel találkozott Brüsszelben, valahányszor gazdasági érvekkel hozakodott elő. A feszült időszakban napi két órákat aludt.
MTI
MTI
hvg.hu
A kormányzó Sziriza több tagja és párt koalíciós partnere sem támogatja az új görög megállapodást. A jobboldali Független Görögök vezetője szerint a csomag "50 milliárd euró értékű, az állami tulajdont érintő garanciákról és az emberek otthonainak lefoglalását is tartalmazó törvénymódosításokról szól", ezért nem tudja támogatni azt.
MTI
Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség, az Adedy szerdára, amikor a parlament feltehetően szavaz a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról.
MTI
Várhatóan még hétfőn bejelentik, mikor nyithatnak ki újra a bankok Görögországban – értesült a francia AFP hírügynökség. Június 29-e vannak zárva a görög pénzintézetek, és azóta csak erősen korlátozott mennyiségű pénzhez juthattak hozzá az ügyfelek.
hvg.hu
Ismét összeültek hétfő délután az eurózóna pénzügyminiszterei, a reggel született állam- és kormányfői megállapodás után már a Görögországnak nyújtható áthidaló kölcsönről tárgyalnak.
MTI
Görögország pénzügyi szuverenitásának a megfosztásaként, egyenesen puccsként értékeli egy sor üzenet a Twitteren azt, hogy az európai hitelezők nagyon szigorú feltételekhez kötötték a Görögországot kisegítő újabb pénzügyi mentőcsomag odaítélését.
MTI
Erősödött az euró, és estek az euróövezet perifériáján lévő országok államkötvényhozamai hétfőn reggel arra hírre, hogy Brüsszelben maratoni tárgyalások után létrejött a megállapodás az európai hitelezők és az athéni kormány között a Görögországot kisegítő újabb pénzügyi mentőcsomag feltételeiről.
MTI
Agreement - ennyit írt ki Twitter-oldalára több euróövezeti kormányfő. Maratoni tárgyalássorozat után jutottak megállapodásra, és a görög miniszterelnök feladta a szabadságharcot. A tudósítások szerint a 16 órás alázás után mindenbe belement, amit nem akart. Görögország gyakorlatilag a hitelezők gyámsága alá kerül. Egy időre vége a görög drámának, nem megy csődbe az ország és nem omlik össze a bankrendszere. Az euróövezeti országok és a Nemzetközi Valutaalap 80 milliárd eurót adna, emellett adósságátstrukturálást is kapnak a görögök, az adósságukból viszont nem engednek el.
hvg.hu
Az IMF részvétele a görög hitelprogramban már nem tűnik akadálynak, de a hitelezők által javasolt 50 milliárd eurós privatizációs különalap ügye még kérdéses.
MTI
Kompromisszumos javaslat született a különtárgyalásokon a görög mentőcsomagról hétfőn hajnalban, jelenleg ezt tárgyalja át az európai állam- és kormányfők plénuma – jelentette be Donald Tusk Európai Tanács-elnök szóvivője.
MTI
MTI
hvg.hu
És nem akarnak mindenáron megegyezni velük. Valamint nem bíznak bennük. Délután 4-kor elkezdődött a nagy tárgyalás. És lehet, hogy még kapnak 3 napot a görögök, július 15-ig kell törvényeket hozniuk a kemény kiigazításról, akkor még reménykedhetnek, hogy Európa többi része megmenti őket.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem lesz rendkívüli uniós csúcs, csak az eurózóna tagállamainak vezetői tanácskoznak vasárnap délután Brüsszelben - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
MTI
"Átmeneti" Grexitet javasol a német pénzügyminiszter, mivel szerinte a görög javaslatcsomagból hiányoznak azok a legfontosabb reformterületek, amelyek elősegíthetnék az ország modernizálását,
MTI
Egy friss felmérés szerint a görög lakosság nagy többsége ellenzi a reformintézkedéseket. Lehet, hogy Ciprasz elszámította magát?
MTI
Az athéni parlament szombaton hajnalban megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását.
MTI
A francia elnöki hivatal szigorú felügyelete mellett a francia költségvetési tárca tisztviselői és a brüsszeli francia delegáció segítette a görög tárgyalókat az újabb reformcsomag kidolgozásában - írta péntek délután honlapján a Le Monde.
MTI
Az Új Demokrácia nevű konzervatív párt, a fő ellenzéki erő Görögországban közölte: nemcsak felhatalmazza a miniszterelnököt egy megállapodás megkötésére, hanem megbízza azzal, hogy akadályozza meg az ország kiválását Európából és az euróövezetből.
MTI
A jelenség nem általános, főleg Észak-Görögországban tapasztalható. Lehet levával fizetni a boltokban, éttermekben és hotelekben is.
hvg.hu
Időben megérkezett a görög kormány hitelezőknek összeállított új javaslatcsomagja. A kiszivárgott vállalásokat a hitelezők most elemzik, szombaton pedig az eurózóna pénzügyminiszterei dönthetnek a görögök sorsáról. Jó jel, hogy alaposnak tartják a Ciprasz-kormány javaslatait, a londoni elemzők szerint máris csökkent a grexit esélye. Azért még nem lehet fellélegezni, meg kell várni, mi lesz szombaton.
MTI
MTI
hvg.hu